Egyre inkább felüti a fejét az internetes kommentáradatban, hogy milyen gyengére sikerülnek a Netflix idei filmjei, és csak viszonylag kevés produkció kap egyértelmű pozitív visszajelzést a nézőktől. Tulajdonképpen ezzel semmi probléma nincs, hiszen a jelenség a nagy mozis sikerfilmeknél is megfigyelhető, és mivel statisztikában ezeket az arányokat baromi nehézkes lenne kifejezni, ezért maradnak a megszokott (és eléggé megbízható) újságírói kritikák, illetve az egyre népszerűbb közösségi csoportokba található vegyes halmazú kommentek folyama, amik aránylag egyszerű módon adják vissza a nézői véleményeket, bár néhány esetben ez utóbbi két kritikai bázis élesen kettéválik, lásd 365 nap (Netflix).
Amióta a filmes világ találkozik a közösségi platformok ultragyors reakcióival, kialakulnak egyfajta online véleményhalmazok, amikből bárki kedvére csemegézhet, és azt is láthatja többek között, hogyan emelnek ki gyengébb kulturális értéket képviselő filmalkotásokat viszonylag a semmiből, miközben olyan, nagyobb költségvetésű filmekről alakul ki pillanatok alatt negatív közvélemény, mint a Halottak hadserege (szintén Netflix) vagy Bűntudat nélkül (Amazon Original), előbbi például nekem kifejezetten tetszett is.
A különbség viszont néhány év alatt csupán annyi lett, hogy ezek a véleményhalmazok a streaming terjedésének hála idén már a reggeli „feltöltést” követő néhány órában is kialakulhatnak – szemben mondjuk a néhány évvel ezelőtt tapasztalt akár több napos késleltetéssel, hiszen jegyet kellett foglalni a moziba, elmenni és megnézni a filmet, és mire az ember hazaért a kényelmes pattogatott kukorica illatú bársonyteremből, pláne ha közbeiktatott egy romantikus sétát is élete párjával, a néhány órával korábbi emlékek már némileg árnyaltabb formában jelentkeztek a közösségi csatornákon. Ezt a folyamatot gyorsította fel, és tette kontrasztosabbá a hazai streaming tartalmi lendülete.
Viszont az újságírói kritikák ennél jóval megalapozottabb mezsgyén húzódnak, és általában sokkal feszesebb és egységesebb képet festenek az adott tartalom stílusáról és színvonaláról. Ha ezek mentén állítanánk egymás mellé a Netflix idén kiadott, tehát a magyar közönség számára magyar leírással rendelkező, és legalább magyar felirattal érkező premier filmeket, akkor sokak számára kirajzolódhatna egy olyan összkép, mintha több gyengébb eresztésű film érkezne a műsortárba, mint minőségi, ami azért lenne óriási hiba, mivel a Netflix soha nem akart minden héten Oscar-díjas alkotást bemutatni, és az igazán gyenge műsorokat tényleg nagyítóval kell keresni.
Lássuk az elmúlt hónapok kiemelt filmjeit a Netflixen:
március 3 (szerda)
Moxie – avagy a vagány csajok visszavágnak
március 12 (Hurrápéntek)
március 18 (szerda)
Keresd a kecskét (Get the Goat/Cabras Da Peste)
március 26 (Hurrápéntek)
április 2 (Hurrápéntek)
Városi Cowboy (Concrete Cowboy)
április 9 (Hurrápéntek)
A lecsap csapat (Thunder Force)
április 14 (szerda)
Szerelem és szörnyek (Love and Monsters)
április 22 (csütörtök)
április 29 (Csütörtök)
Kisértő múlt (Things Heard and Seen)
április 30 (Hurrápéntek)
A Mitchellék a gépek ellen (The Mitchells vs. The Machines) (animáció)
május 7 (Hurrápéntek)
május 12 (szerda)
május 14 (Hurrápéntek)
Nő az ablakban (The Woman in the Window)
május 21 (Hurrápéntek)
A halottak hadserege (Army of the Dead)
május 27 (Csütörtök)
A Casa Hogar megmentése (Blue Miracle)
június 3 (csütörtök)
Ahogy látható, a Netflix ígéretéhez híven rengeteg premier Original filmet tölt fel hétről hétre a műsortárába, és sokan tévesen gondolják azt, hogy a szolgáltató éles minőségtartalmi harcot folytat másokkal szemben, hiszen a valóságban egyszerűen csak szállítja egymás után a filmeket, amelyek között beesnek ilyen-olyan színvonalú tartalmak is, viszont az összekép továbbra is változatlan: Minden héten új filmet bemutatni 207 millió háztartás nappalijába, nem beszélve a licencelt filmekről és saját Original sorozatairól.
A modern tartalomfogyasztás valójában nem arról szól, hogy melyik szolgáltató lesz képes hétről hétre „minőségi” filmet integrálni a saját streaming műsortárába, hanem sokkal inkább a mennyiség lesz majd a mérleg nyelve az elkövetkező években is, amelyre a WarnerMedia és Discovery friss fúziója is kellőképpen rávilágított. Még május 16-án vasárnap írtam a Financial Times híre alapján a várható egyesülési szándékról, aztán hétfőn a kiadott első sajtóközleménye úgy fogalmazott, hogy a világ legnagyobb műsortárával rendelkező új vállalat jön létre a két médiacég egyesülésével. Tehát a kulcs, egy széles tartalmi sor kialakítása lesz, amely csak így képes felvenni a versenyt a technológiai innováció kihívásaival szemben, hiszen egy komplex ajánlórendszer kialakítása nem néhány száz tartalomra történik.
A cél a függőség kialakítása, és hogy egy előfizető a lehető legtöbb időt töltse el a szolgáltatás tartalmai között, és ne is legyen ideje a másik konkurens műsortár felé kacsingatni. Ha netán ezt mégis megteszi, akkor is legyen benne az az érzés, hogy a jövő heti és azutáni érkezők miatt hosszú ideig fenntartja majd a szolgáltatását. Az is nyilvánvaló, hogy a hetek alatt csepegtetett sorozatepizódok kora is hamarosan leáldozik, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a legtöbb Disney Plus előfizető (ami nálunk csak az év második felében lesz elérhető- szerk.) hetente egy óránál többet nem is tölt a szolgáltatással, és miután megnézte a The Mandalorian vagy a WandaVison (netán most Loki) aktuális epizódját, nem nagyon tud új tartalmak irányába vándorolni, és ez a zsákutca kényszeríti a Disney-t is még intenzívebb tartalomgyártásra, amelynek epicentruma már bőven nem Amerikára összpontosul. Jól tudják a médiacég vezetői is, hogy az indiai Hotstar nélkül ez a 100 millió fölötti növekedési ütem sehol sem tartana, és nem a „krikettpárosból” fogja a Disney a streaming szolgáltatásából származó tetemes veszteségeit néhány év múlva fizikai tőkévé kovácsolni.
Ezután jön a Netflix vagy az HBO Max- netán Amerikában a Hulu vagy idén nyáron már magyarul is tudó Amazon Prime Video, és a Disney egy fontos harcot elveszített a függőségi versenyben, amely a streaming sokaid, de nem az utolsó kihívása a hagyományos tévékkel szemben, amelyek a hirdetőket szeretnék maximálisan kiszolgálni, míg a streaming a felhasználói függőségre kénytelen játszani, és manapság elkezdett eseményorientált módon is tapogatózni, lásd az Fandom mintájára készülő Netflix GeekedWeeket.
De ez egy másfajta világ, amely kénytelen lesz fenntartható módon heti rendszerességgel 200-400 (netán több?) millió felhasználó számára egységes minőségű tartalmat előállítani, amiben lesznek erősebb és gyengébb produkciók – netán periódusok (főleg egy világjárvány után), amihez jobb, ha már most hozzászoktatjuk magunkat.
Azt gondolom, hogy a Netflix semmivel sem gyárt rosszabb minőségű filmeket (pláne sorozatokat nem) a többi szolgáltató (netán stúdió) tartalmi kínálatánál, csupán arról van szó, hogy a streaming óriás már egy olyan tartalomgyártási dimenzióban gondolkodik, amelyet mi itt Magyarországon még csak most kezdünk saját ízlésvilágunk számára felfedezni. Ez nem jelenti azt, hogy egy nézőnek erős kompromisszumokat kéne kötnie a minőséget illetően, hiszen a piac nagy, és a felkínált havi szolgáltatási árért cserébe kapunk bőven annyi látnivalót, ami szerintem még Magyarországon is eltarthat több résztevőt is, ami persze a hagyományos televízió kárára fog történni, amelyik ha nem képes az egyre terjedő jelekből hosszútávon tanulni, Magyarországon is könnyen a partvonalon, a futottak még kategóriába találja magát.
Kép: Julia Cervantes / Netflix, Műsoron.hu
#Műsoronplus #elemzés