Fontos bejelentéssel kezdi az évet a Netflix, erre a napra érdemes 2023 januárjában figyelni

A Netflix hamarosan ismét kiadja negyedéves pénzügyi jelentését, amely a megszokottakhoz képest már nem lesz ugyanolyan, és ezzel a fontos változtatással együtt több, akár minket is érintő újítást is bejelenthetnek.

Az előzmények

Nehéz 2022-es évet zár a streaming óriás, hiszen az elmúlt 12 év során nem igazán volt arra példa, hogy nem ők diktálják az iparági trendeket. Mindez azzal kezdődött, amikor áprilisban története során elsőként előfizetői csökkentésről számolt be, és a belső prognózisuk is egy markánt lejtőt vetített előre, amely mint azóta kiderült, megrengette a teljes piacot.

Az áprilisi előfizetői veszteséget akkor többen az orosz piacot sújtó globális válaszcsapással (hiszen a Netflix ezen a piacon közel 700 ezer fiókot zárt be) magyarázták, ám már akkor is nyilvánvalóvá vált, hogy az év elején előre vetített 2,5 milliós bővülési ütemtervet már képtelenek lesznek tartani, és tovább sürgős változtatásokat is eszközölni kell.

Ezután viszont a streamer magára talált – köszönhetően a kiválóan időzített, s több új előfizetőt is jelentő Stranger Things új évados megjelenésének, és a harmadik negyedévben már 2,4 millió előfizetővel tudott bővülni.

A fordulópontot jelentő áprilisi gyorsjelentés alkalmával a Netflix közel 54 milliárdos piaci veszteséget is elkönyvelt, amelyet csupán az a tény tudott némiképpen árnyalni, hogy már javában készültek a Stranger Things 4 évadának debütálására. A legsikeresebb franchise premierje mellett a médiacég a Microsofttal megkezdte a hirdetéses csomag (AVoD) kidolgozását is, amely most novemberben debütált 12 országban, viszont a visszajelzések szerint az ünnepi időszakra tervezett premier ellenére kicsit beragadt a funkció, hiszen a megvásárolt reklámidőt végül nem minden esetben tudták a megfelelő megtekintéssel párosítani, így több márkának visszatérítést is adtak.

A Netflix viszont továbbra is bízik a reklámokban, és 2023-ban megszünteti a jellegzetes fiókmegosztási gyakorlatot is, remélve, hogy a leszakadt potyautasok majd egy olcsóbb csomaggal, valós fizetőként térnek vissza a szolgáltatásba.

Mindenesetre a január 19-én esedékes utolsó negyedéves piaci gyorsjelentés esetében már nem láthatunk majd belső prognózisokat, ami egy újfajta kommunikációs taktikai lehetőségét hordozza magában, ami valószínűleg jól fog majd jönni a stremaernek, hiszen az inflációs válság, a túl sok platform és az egyre élesedő verseny közepette ezek jelenthetik majd a mérleg nyelvét.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.