1 milliárd dollárt is nyerhetett a Warner a The Nevers és a Westworld HBO Max törlésével, itt láthatjuk őket újra

A Wanrer Bros. Discovery tegnap robbantotta a hírt, hogy két meghatározó sorozatát is törli az HBO Maxról 2023-ban. Az említett sorozatok a The Westworld 4 évada, valamint a The Nevers első évadának első fele, ami kiterjed a második részre is, így már be sem mutatják majd a platformon.

Westworld
A sorozat negyedik évada idén nyáron debütált az HBO Max platformon Magyarországon is.

Arról már tegnap lehetett olvasni, hogy a két sorozat mellett olyan alkotásokat is kigyomlál a David Zaslav vezette WBD, mint a The Winx, a Love Life (első HBO Max Original) további az intézkedés kiterjed reality műsorokra is, mint az F-Boy Island vagy a Ki lesz az új Magic Mike (Finding Magic Mike). Ezzel egyidejűleg már azt is tudni, hogy

Nehéz döntések, fokozódó veszteségek

Azóta kiderült a tartalomkivonás mögötti folyamat háttere is, ami az egyre növekvő veszteségekkel magyarázható. A médiakonglomerátum tagnap benyújtott SEC pénzügyi jelentésben már az szerepel, hogy a most hozott intézkedéseknek köszönhetően további 800 millió -1 milliárd közötti megtakarítást értek el, ami az októberben tervezett „csupán” 2 – 2,5 milliárd dollárról 2,8-3-5 milliárd dollárra emelkedett – számot be róla a The Hollywood Reporter.

Mindez azt jelenti, hogy a Warner és Discovery házasságából létrejövő új média vállalat összes tartalomcsökkentéséből származó megtakarítás eléri a 4,1 és 5,3 milliárd dolláros összeget.

A most leselejtezett címeket a WBD igyekszik újracsomagolni, és egy harmadik félnek továbbadni, ami várhatóan olyan ingyenes, hirdetésekkel támogatott (FAST) platform lehet mint Amerikában a Pluto, így a Westworld és a The Nevers , valamint az FBoy Island mellett a Legendary , az Az időutazó felesége (The Time Traveler’s Wife) és a Farkasok gyermekei (Raised by Wolves) is új otthonra találhat.

A Westworld alkotópárosa Jonathan Nolan és Lisa Joy már reagált is a fejleményekre:

Izgatottak vagyunk, hogy lehetőségünk nyílik egy teljesen új közönséget üdvözölni a műsorunkban.

TV Insider

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.