Egymást érik a Barbie-partik Oroszországban, és a fiatalok egyre leleményesebb módon kerülik meg a szabályokat, hogy bemutassák a filmet az orosz embereknek is.
Ugyan továbbra is tilos forgalmazni Oroszországban a hollywoodi kasszasikereket, kreatív fiatalok megoldották ezt a problémát, és egyre jobb kópiákra és felbontásokra törekednek – Írja a The Financial Times.
Greta Gerwig Barbie című filmje július 21-én jelent meg a nemzetközi mozikban – köztük Magyarországon is, amiből az orosz piac kimaradt, mivel a Warner Bros. és más nyugati stúdiók – mint a Netflix vagy a Disney is elhagyták a piacot, amikor az Ukrajna elleni invázió 2022 elején elkezdődött.
A Barbie film ebben a pillanatban 1,19 milliárd dolláros bevételnél tart globálisan, amelyből 531 milliót gyűjtött az USA-ban, és küszöbön a film digitális premierje, hiszen szeptember 5-étől már VoD formában is megnézhetjük otthonunk kényelméből.
Egy ideig hollywoodi licenccel rendelkező kazah székhelyű forgalmazó importálta illegális formában a kópiákat az országba, azonban nemrég jelentették be – vélhetően külső nyomás hatására, hogy pénzügyi okok miatt kilépnek az üzletből.
Mindez viszont nem riasztotta vissza az orosz fiatalokat, akik saját kézből beszerzett kalózváltozatokkal, illegális vetítésekkel egybekötött partikon mutatják be Barbie-t Oroszország szerte. A rendszer megkerülése érdekében egyes mozik jegyeket árulnak kevésbé ismert orosz dokumentum- vagy rövidfilmre, majd egy másik filmet vetítenek az előzetesben, hogy megkerüljék az amerikai és orosz szerzői jogi törvényeket, amelyek utóbbi esetében például megkövetelik az orosz kulturális minisztérium forgalmazási tanúsítványát.
A 17 éves Nikita Zabolotskikh becslések szerint 300 ezer rubelt, mai árfolyammal számolva több mint 3 ezer dollárt költött arra, a Káma folyó partján fekvő Perm városába elhozza a Barbie-t nagyképernyőre egy kalózmásolat beszerzésével, mellé pedig felbérelt egy orosz stúdiót a szinkron elkészítésére, és persze kiterjedt marketingkampányt is szervezett az eseményhez.
Jelenleg azt tervezik, hogy a film egy jobb minőségű, átszinkronizált változatát bemutassák Kinomaxban, Oroszország egyik legnagyobb moziláncában is. A hírek szerint később 15-20 másik orosz városában is készülnek hasonló vetítésekkel.