Az MLS után a Bundesliga is az Apple TV-re költözhet streamingen

Az Apple tárgyalásokat folytatott a Bundesliga képviselőivel az élvonalbeli német labdarúgó bajnoksághoz kötödő streaming közvetítési jogokról – írja az ügyben jártas forrásokra hivatkozva a World Soccer Talk.

A tárgyalások jelenleg még kezdeti stádiumban vannak, és majd csak a 2026-tól kezdődő szezontól venné át az Apple a jogokat, amik jelenleg Amerikában az ESPN tulajdonában vannak. Az hír több szempontból is igen nagy jelentőséggel bír, hiszen pont a Disney tulajdonában álló sporthálózat az ESPN volt az, amely 2020-ban megszerezte az amerikai piacra a német focibajnokság streaming közvetítési jogait, amik alapot szolgáltatta az Apple által idén indított 10 évre szóló, és szintén csak streaming vonatkozó MLS közvetítésének, amely MLS Season Pass néven elérhető Magyarországon is, és egyre több futballbajnokság és televíziós, illetve médiatársaság figyelmének középpontjába került.

Amióta a streaming üzletágak jelentős vesztésegekkel működnek, és ezzel párhuzamosan az iparág kénytelen átalakítani a különböző tartalmakra vonatkozó stratégiákat, a reklámokkal is jól kooperáló sportközvetítések jelentősége egyre növekszik, amelyre a most zajló hollywoodi sztrájkhullám még inkább rátesz egy lapáttal.

Nem véletlen a felek közeledésének a megszellőztetése, hiszen egyes hírek szerint a Bundesligával kötött ESPN-megállapodás értéke évi 30 millió dollár, és az üzlet voltaképpen bizonyította a csak streaming közvetítési modellek életképességét akár globálisan is, amelyre az Apple tulajdonképpen felépítette a teljes MLS streaming opcióját, és most úgy tűnik, hogy az almás cég szeretné tovább bővíteni sportközvetítési portfólióját.

Az Apple sokáig állt versenyben például NFL Sunday Ticket megszerzéséért, ami végül a YouTube TV-hez került, de nem azért, mert az Apple ne tudta volna kifizetni évi 2 milliárd dollárt – hiszen a cég 2022 utolsó negyedében 90,1 milliárd dolláros bevételről számolt be, inkább a kínált közvetítési csomag nem volt számára visszautasíthatatlan ajánlat, ami nem foglalta volna magában az Apple globális térre kiterjedő ambícióit.

bundesliga

Ezzel pedig el is érkeztünk az Apple egyik jelentős alkupozíciójához, hiszen ahogyan az MLS Season Pass esetében a 10 évre kötött 2,5 milliárd dolláros üzlet ugyan nem számít legjövedelmezőbb vagy legkiemelkedőbb üzletek közé a sportközvetítések világában, mégis az elmúlt évek egyik legfontosabb megállapodása lehet, hiszen egy kézben tarthatja az összes csapat rajongótáborát szinte valamennyi piacon, és egyedileg formálhatja a helyi igényeket is, saját marketing, technológiai és egyéb eszközök bevetésével.

Nem kérdés tehát, hogy a már megszerzett MLS, és kezdeti szárnybontogatásnak számító MLB Friday Night Baseball jogok mellett az Apple elkötelezett további sportjogok akár globális megszerzéséért, amelyeknél várhatóan az MLS-hez hasonló dedikált szolgáltatási csomag bevezetésében gondolkodik, viszont az európai sportközvetítési piac tagoltsága, és az évtizedek óta inkább a kábeles műsorszórásra támaszkodó filozófiája már komoly korlátokat állíthat, még az Apple nagyra törő terveivel szemben is.

Magyarországon jelenleg a Network4 sportcsatornái, az ARENA4 és a MATCH4 közvetítik lineáris és non lineáris (streaming) vonalon a Bundesliga mérkőzéseit.

bundesliga apple

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.