EXKLUZÍV: Előzetest és magyar posztert kapott Mila Kunis új thrillere a Netflixen

Az októberi Netflix-fimözön egyik leginkább várt darabja a Szerencse lánya (Luckiest Girl Alive) thriller Mila Kunis főszereplésével, ami megkapta az első hivatalos előzetesét, ráadásul már magyar poszterrel is rendelkezik.

A szolgálólány meséjével népszerűséget szerző, és a The Sandman: Az álmok fejedelme pilotját is jegyző Mike Barker Jessica Knoll azonos című, 2015-ben megjelent New York Times bestseller regényét dolgozta fel, és nagyon nem is nyúlhat mellé, hiszen a regényből több mint egymillió példányban kelt el, és 38 különböző nyelvre fordították le.

A szerencse lánya Ani FaNelli (Mila Kunis), New York-i lány igaz alapokon nyugvó történetét meséli el. Aninak látszólag mindene megvan: magas pozíció egy sikeres magazinban, pazar ruhatár és egy álomszerű nantucketi esküvő a láthatáron. Viszont amikor egy bűnügyi dokumentumfilm-rendezője felkéri, hogy meséljen a rangos Bradley-iskolában még tizenéves korában történt cselekményekről, Ani kénytelen szembenézni a sötét igazsággal, amely azzal fenyegeti, hogy aprólékosan kidolgozott élete hamarosan összeomolhat.

Mike Barker produkciói egyébként kimondottan jól futnak a Netflixen. A 2021 augusztus 8-án debütáló, és kevésbé promózott Cserben hagyva (Hit & Run) például az első héten a 4. pozíciót, és 23,5 millió megtekintést tudott elérni a Netflix Top10-ben, rá pontosan egy évvel (2022. augusztus 8.) a Sandman azonnal vezető pozícióval nyitott 69, 4 millió megtekintett órával, és a második hétre ezt képes volt 127,5 millió megtekintési órára feltornázni.

Ashton Kutcherrel felesége Mila Kunis Hollywood egyik legfelkapottabb színésznőjének számít, és az Azok a 70-es évek showa óta számtalan produkcióban bizonyította kiváló színészi képességeit, elég csak a Natalie Portman oldalán a Fekete hattyúra gondolni.

Magyar poszter

#netflixvilág #szerencselány #milakunis

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.