Légy jó mindhalálig – NDK-változatban

Vendégszerzőnk Csókás Máté írása Lars Kraume új filmjéről

Mindig érdekes, ha egy külföldi forgat filmet a magyarokról vagy egy magyar témáról, mert ilyenkor szembesül igazán az emberfia azzal, hogyan is látnak minket, bennünket. Ahogy az ember önértékelésének kifejezetten jót tesz, ha időről-időre kívülről láthatja saját magát, így egy nemzetnél, pláne egy olyan hisztériára hajlomosnál, mint a miénk, tiszta haszon, ha valamit megtudhatunk önmagunkról.

nema1.png

 

Ártatlan diákcsíny

nema2.jpg

Mármost A néma forradalom beharangozott ismertetőjével ellentétben, magunkról semmit sem tudunk meg, de az endékás hétköznapokról annál inkább. A Lars Kraume legújabb filmjének története látszólag faék egyszerűségű. Adott két kelet-berlini tinédzser, akik a város nyugati felén majd az amerikai rádión keresztül tájékozódnak az 1956-os magyarországi eseményekről és ennek kapcsán a suliban „heccből” egy kétperces néma kiállással tisztelegnek az akkor még harcoló magyarok és az akkor még forrongó Budapest előtt. „Hiszen Nagy Imre szocialista, akkor a forradalomárok is azok” – mondják a diákok és még a családi örökségére túlbuzgó sztálinistán áromvonalas diáktársuk is velük tart. Az ártatlan diákcsínyt a tanári kar azonban másként értelmezi és beindul a mindenkin átgázoló államgépezet, a diákok pedig végső elkeseredésükben „Nyugatra” menekülnek.

nema3.jpg

Eddig a történet. Amit láttunk nem 1956-ról és nem rólunk szól, hanem a két Németországról, a német tragédiáról és a ki nem mondott, feleselő múltakkal. Apák és fiúk filmje ez, a rácsodálkozó fiúké és a hallgatag apáké elsősorban, akik ott állnak, hogy elszámoljanak önmagukkal és a történelemmel, hogy mit tettek vagy nem tettek 1933-ban, 1945-ben vagy éppen 1953-ban, a kelet-berlini felkelés évében. Ebből a szempontból és a rendező korábbi munkásságát nézve Az állam Fritz Bauer ellen méltó párja, igazi szembenéző alkotás – amelyre bizony nagy igény lenne idehaza is. A szereplők közül kiemelkedően jó Tom Gramerz lírai alakítása, Jonas Dassler őrületbe hajló magánszáma és valószínűleg mindenki olyan apukát szeretne magának, mint Ronald Zehfeld. Ha másért nem, ezért bizonyosan megéri megnézni ezt a filmet: Légy jó mindhalálig – NDK-változatban.

CSÓKÁS MÁTÉ

Ha szeretnél sorozatokról és filmes betétekről moderált Facebookos csoportban beszélgetni, ráadásul a kávé is bejövő számodra -de nem Coelho-idézeteken keresztül -, akkor csatlakozz hozzánk: Sorozatok, filmek, kávé csoport.

Értékelés:

3.jpg

 

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.

Leave a Reply