Már Androidon is használható a Netflix új és gyors funkciója

A Netflix kezelőfelülete film- vagy sorozatcímeket tartalmazó sorokra van bontva, és ahogy az HBO GO-nál megszokhattuk, ezekben a sorokban találhatjuk a különböző tematikájú ajánlásokat, mint például a Kikapcsolhatatlan televíziós horror, az Újdonságok vagy éppen a Nézd tovább.

Utóbbi esetében arról van szó, hogy azok a filmek vagy sorozatok, amiket legalább 10 másodpercig néztünk a Netflix műsortárában, előzményként megjelennek a Nézd tovább sorban, ami az újonnan ide kerülő címek esetében egész hosszú sort eredményezhet. Igen ám, de előfordulhat, hogy korábban belenéztünk egy tartalomba, de nagy valószínűség szerint nem fogjuk már folytatni (ha csak nem ismét direktben rákeresünk), viszont a cím továbbra is ott marad az előzményben, ami meghatározza a Nézd tovább tematikáját, valamint ajánlásként továbbra is előfordul.

A Netflix ezért lehetővé tette, hogy szabadon testre szabhatjuk az előzményeket, így néhány kattintással böngészőből vagy sokkal gyorsabban, egy mozdulattal már Android készülékről is eltávolítsunk címeket az előzményekből (amire a The Verge hívta fel a figyelmet).

Sőt arra is van lehetőség, hogy az átszabott előzményeket CSV-fájlban letöltsük a gépünkre, amit tetszőleges táblázatszerkesztőben (Excel) később megnyithatunk.

Az előzmények szerkesztésének a menete:

PC (MAC):

Jobb oldalt felül az ikonkra kattintva menj a Fiók menüpontra, majd görgess le a Profil és Szülői felügyeletre. Válaszd ki a szerkeszteni kívánt profilt és a legördülő menüben válaszd az Aktivitást. Itt találod időpont szerint egymás alatt az előzményeket.

Android:

A Netflix applikáció kezdőlapján görgess a Nézd tovább sorra. A törölni kívánt tartalomnál a cím alatti részben nyomj rá a három függőleges pontra, és válaszd az utolsó lehetőséget (Eltávolítás a sorból)

A The Verge információi szerint IOS eszközökön június 29-től lesz elérhető az Androidon is használható gyors előzményeltávolító lehetőség, addig javaslom, hogy használjátok a böngészőt.

[smartslider3 slider=”11″]

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.