Elon Musk győzött?: Ezért nem vonatkozik a Teslákra a Netflix jelszómegosztást tiltó opciója

A Netflix foggal körömmel ragaszkodik hozzá, hogy visszaszorítsa a jelszómegosztásokat, amiket korábban a szolgáltatásának a felpörgetése érdekében kifejezetten hasznosnak tartott. A streaming szolgáltató hozzáállása tavaly áprilisban változott meg, és akkor még Elon Musk Tesla-vezér is rátett egy lapáttal a dologra, ma viszont talán egy kicsit megváltozhat a véleménye.

A Netflix februárban indított újabb frontot a jelszómegosztások felszámolása ellen, több hónapos dél-amerikai tesztelést követően, ami ezzel elérte Európát is. Február 9-én életbe lépő intézkedés egyik fő célja, hogy az a több mint 100 millió előfizető, akik vélhetően a háztartáson kívül élőkkel is megosszák a Netflix-előfizetésüket, csak szűk családi körben osztozzanak a szolgáltatáson, és a „potyautasok” fizessenek elő saját fiókra.

Az intézkedés így első körben Kanadában, Új-Zélandon, Portugáliában és Spanyolországban került bevezetésre. Ezzel a Netflix gyakorlatilag ejtette a korábban Dél-Amerikában tesztelt „új otthon” ötletét – amiről itt írtam, és inkább simán alfiók bevezetése mellett döntött, ami komoly lavinát indított el az előfizetők között, sokan köztük kiposztolták a közösségi csatornákra a szolgáltatás lemondását ábrázoló képernyőfotójukat, és többen, köztük a kanadai Tesla-tulajdonosok is nyílt levélben keresték meg a Netflixet a problémájukkal.

A Netflix új szabályzata előírja, hogy egy eszköznek legalább 31 naponta egyszer csatlakoznia kell az otthonként kijelölt Wi-Fi-hálózathoz, ellenkező esetben az eszközt kizárják a fiókból. Ennek értelmében a Tesla-tulajdonosoknak havonta legalább egyszer be kell ülniük a kocsijukba, és csatlakozniuk kell otthoni Wi-Fi-hálózatukhoz, hogy továbbra is hozzáférjenek a streaming szolgáltatáshoz az autójukból.

Elon Musk Tesla

Ez a dolog viszont több akadályba is ütközhet. Sokan vannak, akik ehhez túl messze tudnak parkolnak a routerüktől, – ilyen például lakóházakban vagy felhőkarcolókban. A kanadai Tesla tulajdonosok viszont megkeresték a Netflixet, és mint kiderült, az új alfiók-opció nem vonatkozik Elon Musk Tesla autóiria.

A a kanadai Tesla-tulajdonosoknak tehát nem kell havonta egyszer bejelentkezniük otthoni Wi-Fi-re, és továbbra is gond nélkül használhatják a streaming szolgáltatást, bárhol is vannak az autóik. félelem nélkül. Ennek értelmében nekik nem kell majd további új alfiókot vásárolnia a fiókhoz, ami így marad havi 7,99 dollár.

Állítólag ez a kivételezés valamennyi Tesla-tulajdonost érint, szerte a világon.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Netflix jelszómegosztás ellen néhány piacon árcsökkenést is végrehajtott, ami viszont például a dél-amerikai januári visszavágás mellett Kelet-Európában egy nappal korábban következett be, hogy a SkyShowtime újabb terjeszkedéssel megjelent volna Magyarország mellett az említett régiókban. Ilyen például Románia, Horvátország vagy Bulgária is.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.