Ez volt A besúgó ára a SkyShowtime-on? Jön a Sikoly az HBO Max-ra

Egyre szorosabb szálak fűzik össze az HBO Maxot és a SkyShowtime-ot Európában, így kerülhet át például a Sikoly stremingen az HBO-ra. A Comcast által gründtól új streaming szolgáltatás még el sem indult Magyarországon, máris hatalmas az érdeklődés iránta, ami könnyen átrajzolhatja a hazai erőviszonyokat is.

Ahogyan azt korábban Műsoron is megírtam, az HBO Max új otthont talált a tavalyi év egyik legsikeresebb magyar sorozatának, így A besúgó februárban a SkyShowtime által térhet vissza, nem csak a hazai képernyőkre.

A SkyShowtime egy éve rendelkezik erurópai hatósági engedéllyel, azóta pedig számtalan országban elérhető, kezdve Bulgáriától egészen az északi országokig. A hazai rajra sem kell sokat várni, hiszen a szolgáltató hivatalosan is megerősítette, hogy februárban többek között elindulnak majd a magyar piacon is, és ezzel egyidejűleg számtalan olyan sikersorozatot hoznak el a hazai nézőknek, amiket eddig hivatalos formában nem láthattunk.

Itt van minden, amit a SkyShowtime magyar indulásáról tudni lehet:

Azonban a múlt heti, új tartalmi elosztásról szóló bejelentés mögött vélhetően sokkal több szál is rejtőzik, és az említett 21 európai sorozatcím jogai mellett további tartalmi- és személyi átszivárgás is várható a két streaming szolgáltatótól.

Ma délelőtt a Kreatív írta meg, hogy Tímár Rita január 16-tól a SkyShowtime regionális marketing menedzsereként folytatja. A médiaszakember, aki két évig volt az HBO brand managere – ahol többek között az HBO Max magyarországi indulásán, és A besúgó kampányán is dolgozott, innentől kezdve már a SkyShowtime sikeréért fog dolgozni, és ő felel majd Magyarország mellett 12 további ország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Albánia, Csehország, Észak-Macedónia, Románia, és  Szlovákia marketing feladataiért.

Fordítva is történt tartalmi vándorlás, mivel februárban érkezik az HBO Maxra a Sikoly 2022, amely normál esetben talán kizárólagosságot élvezhetett volna a SkyShowtime felületein, ám a Paramount Pictures filmje minden bizonnyal egy sokkal mélyebb megállapodás, esetleg háttéralku részét képezheti.

A HBO Max mögött álló Warner Bros. Discovery nagyobb hangsúlyt fektet a brandjéhez tartozó márkák hazai kommunikációjára, de szorosan fogja az HBO Max kezét és azok új tartalmait is. Éppen ma rajtolt a streamingen és linerási csatornán is a The Last of Us játékadaptált, posztapokaliptikus sorozat, amely az eddig látott részekben alapján látványában és történetmesélésben is elérheti a rajongók elvárásait, és még csak az első részről beszélhetünk.

A SkyShowtime oldalról nézve is jelentős partnernek tűnik a WBD, amely a most átengedett 21 címmel olyan tartami muníciót adott az újdonsül piaci szereplőnek, amelynek a segítségével sok időt és marketing kampányt spórolhatnak az indulásnál, és ezzel Zalsav és csapata is jelentősen tudott visszavágni az adósságtömbből, amely sok egyéb produkciós folyamat akadályát jelentette.

Ráadásul adottá vált egy rakás, a kontinens különböző pontjain már jól bejáratott sorozatcím (netán franchise), amelynek tovább építésére is lehetőségük van, nem beszélve az ezzel szerzett potenciális előfizetőkről, akiket ezzel lesznek képesek bevonzani a szolgáltatásba.

A SkyShowtime hivatalosan februárban érkezik meg Magyarországra, és várhatóan a napokban fogják bejelenteni a pontos dátumot. Viszont ezek után már azon sem lennénk meglepődve, ha az HBO Max 2022. március 8-án nőnapon, a Skyshowtime pedig 2023. február 14-én, éppen Valentin napon kezdené meg a magyarországi működését – ha már ennyi a párhuazm a két médiacég között.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.