Mickey 17: Itt az Élősködők Oscar-díjas rendezőjének új filmje, amiből már részletet is láthatunk

Elkészült a Mickey 17 című film, amit az Élősködőkkel Ossar-díjat nyert Bong Joon-ho készített. A Robert Pattinson főszereplésével forgatott sci-fi olyan villámgyors tempóban lett kész, hogy időközben még címet is váltottak, ennek ellenére viszont már láthatjuk az első előzetesét is.

Még 2022 januárjában jelentette be a neves rendező a produkciót, ami Edward Ashton Mickey 7 című regényének lesz a filmes adaptációja, és Pattinson májusában csatlakozott a szereplőgárdához. Külön érdekesség még, hogy az eredeti mű február 15-én jelent meg, így amikor Bong Joon-ho januárban bejelentette a film elkészítését, akkor az még meg sem jelent Amerikában.

A Warner Bros. Pictures indulásnak a film a könyv címét, azaz a Mickey 7-et adta meg munkacímnek, amin azóta változtattak. Így a 2024 márciusára tervezett mozis bemutatón már Mickey 17-ként láthatjuk majd, és az első kedvcsinálóból még túl sok minden nem derül ki, de a könyv igazi sikersztorinak számít, különleges csemege a sci-fi rajongók számára.

A sztori szerint Mickey Barnes (Robert Pattinson) egy feláldozható, úgymond lecserélhető alkalmazott egy emberi expedíción, amelyet Niflheim jégvilágának kolonizálására küldenek. Az ilyen küldetések túl veszélyes az átlagemberek számára, ezért Mickey feladata az ilyet elvégezni, aki halála esetén egy klónba generálódhat újjá emlékeivel együtt, azonban a férfi ezt nem fogadja el. Amikor azt gondolják, hogy meghalt mégis visszatér a bázisára, és szembesül a helyét étvevő Mickey 8 nevű klónnal.

Pattinson mellett szerepet kapott még Toni Collette is, akit a nézők a HBO Maxon látható Utolsó lépcsőfok (The Staircase) vagy a netflixes Azt hittem ismerlek (Pieces of Her) sorozatokban láthattal utoljára.   

Ha szeretnél elsőként értesülni a legújabb filmes, sorozatos, streaming hírekről, ajánlókról, akkor csatlakozz Facebook is.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.