Betekintő 2023: Első teaseren és képeken láthatjuk Christian Bale új thrillerét a Netflixen, ilyen lesz a Halványkék szemek

Érkeznek az első betekintők a Netflix 2023-as műsorkínálatából, amelynek egyik izgalmas és figyelemre méltó darabja lehet a Halványkék szemek (The Pale Blue Eye) történelmi thriller. A film 2023. január 6-án Hurrápénteken kerül a műsortárba, és olyan színészeket láthatunk benne, mint Christian Bale vagy Gillian Anderson.

A film Amerikában rövid mozi ablakot is kap, jelezve, hogy a streamer Oscar esélyesnek tartja a produkciót, ám arról még nem érkeztek hírek, hogy milyen hosszúra is tervezik ennek a megjelenését.

A történet 1830-ban a West Point Katonai Akadémián játszódik, ahol egy szürke téli reggel holtan találnak egy kadétot. Miután a holttest megérkezik a hullaházba, a tragédia tovább fokozza a rejtélyt, hiszen kiderül, hogy a fiatalember szívét ügyesen eltávolították a testéből.

Tartva attól, hogy a bűncselekmény helyrehozhatatlan károkat okoz az Akadémián, az intézmény vezetője egy helyi nyomozóra, Augustus Landorra (Christian Bale) bízza az eset felderítését, hogy megoldja a gyilkosságot. Azonban a kadétok hallgatási kódexe meglehetősen szigorú szabályok közé szorítja az együttműködésüket, viszont egy különc fiatalember, aki megveti a katonaság szigorát és hajlamos a költészetre – egy bizonyos Edgar Allan Poe nevű kadét mégis a segítségére siet.

A film Louis Bayard azonos című regénye alapján készült, és az Őrült szív rendezője, Scott Cooper jegyzi.

első képek:

The Pale Blue Eye. Christian Bale as Augustus Landor in The Pale Blue Eye. Cr. Scott Garfield/Netflix © 2022
The Pale Blue Eye. Christian Bale as Augustus Landor in The Pale Blue Eye. Cr. Scott Garfield/Netflix © 2022
The Pale Blue Eye. (L to R) Robert Duvall as Jean Pepe, Christian Bale as Augustus Landor and Harry Melling as Edgar Allen Poe in The Pale Blue Eye. Cr. Scott Garfield/Netflix © 2022

#netflixvilág # ChristianBale # EdgarAllanPoe

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.