Az Apple megállapodott az NFL-lel, a cég milliárdokat költene a teljes megmaradt focijogokért?

Az Apple már egy ideje világossá tette, hogy nagyobb szeletet kíván hasítani a sport közvetítési tortából, ezzel megerősítve szerepét a streaming piacon. A szándék mögött egy jelentős piaci érdek húzódik, hiszen amióta egyértelművé vált, hogy sport nélkül egyetlen platform sem fog tudni igazán nyereségessé válni, elindult a harc a legnagyobb sportközvetítési jogokért, elég csak a Bajnokok Ligájára, az NFL-re vagy a többi major sport közvetítési csomagjaira gondolni.

Mit keres az Apple a sportközvetítési piacon?

Az Apple úgy kezdte meg a műsorportfoliójának az átalakítását, hogy megszerezte az MLB Friday Night Baseball csomagot, amely hamarosan Magyarországon is beépül az Apple TV+ szolgáltatásba. Ezután következett a hagyományos foci, amely 2023-tól válik esedékessé a platformján, és az Apple TV-n belül, de külön szolgáltatásban teszi elérhetővé az amerikai focibajnokság az MLS valamennyi mérkőzését (viszont lesznek az Apple TV+ előfizetői számára fenntartott meccsek is), és arra is garanciát vállalt, hogy egy meghatározott nyereséget fizessen a ligának, amely ennek fejében 10 éves megállapodásra is hajlandó volt.

Az Apple tovább gondolkodott, és licitháborúba kezdett az NFL Sunday Ticket megszerzéséért, amely egy frissen bejelentett, és igen fontos megállapodással egyre közelebb került a számára:

Az NFL Halftime Show lesz a belépő?

A Sport Business Journal beszámolója szerint az Apple Music megállapodást kötött az NFL-lel a Super Bowl Halftime Show következő címszponzorációjáról. Apple ezzel leváltja a Pepsit, amely 10 éves együttműködés után idén tavasszal mondta fel a szponzorációs együttműködést az észak-amerikai amerikaifutball-ligával, amely így 5 éves időtartalomra szállt át az Apple-re, információk szerint 50 millió dollár értékben.

A zene és a sport különleges helyet foglal el a szívünkben – mondta Oliver Schusser, az Apple Apple Musicért és Beatsért felelős alelnöke –, ezért nagyon izgatottak vagyunk, hogy az Apple Music a zene és a futball legnagyobb színpadának részévé vált.

Miután az NFL értesült arról, hogy a Pepsi nem fogja megújítani névhasználati szerződését, olyan céggel próbáltak megállapodni, amely a 12 perces koncert szponzorálása helyett egy egész éves lehetőséggé lát az üzletben, és az Apple pontosan ilyen partnernek bizonyult. Ez a fajta filozófia pedig összhangban van azzal, amit az NFL a Sunday Ticket leendő otthonában keres, amely a sportjogok szent gráljának tekinthető, és az Apple mellett esélyes még a megszerzésére az Amazon valamint a Google is, tehát még sok minden történhet a végleges döntés megszületéséig.

Azonban árulkodó tény az is, hogy Roger Goodell az észak-amerikai amerikaifutball-liga (NFL) komisszárja nyáron már azt mondta, azt szeretné ha a rendkívül népszerű csomag egy streaming szolgáltatásba kerülne, és emiatt  az Apple- t tartják az egyik nagy esélyesnek, viszont a Prime Video a Thursday Night Football (TNF) exkluzív otthona, tehát az Amazon sem tekinthető esélytelennek főleg azután, hogy a médiaóriás bejelentése alapján az első meccs átlagosan 15,3 millió nézőt vonzott valamennyi platformon.

A Nielsen adatai szerint is lehengerlő az az Amazon TNF sikere: Az első közvetítés azonnal 4,25-ös értékelést kapott a 18-34 éves felnőt lakosság körében Amerikában, amely a hét első számú programjának számít, és 18%-kal magasabb, mint az átlagos NFL-értékelés ebben a szezonban, ugyan abban a kategóriában.

..és ez még csak a kezdet.

Állítólag az Apple még ennél is többet szeretne elérni. Úgy tudni, hogy az Apple az NFL-tulajdonokhoz kapcsolódó valamennyi médiajogra szemet vetett, ide értve a jelenleg az NFL+-on megtalálható, és  mobileszközökön lejátszható meccsek streaming jogait, az NFL Media, az NFL Network , az NFL RedZone és az NFL mögött álló NFL Media részvénycsomagját is. Ha azt vesszük, hogy az NFL Sunday Ticket várhatóan évi 2-3 milliárd dolláros áron kelhet el, akkor a még szabadon licitálható médiajogok ennél nagyobb összeget fognak felölelni, így az Apple-nek elképesztően nagy összeget kell erre áldoznia, ami könnyen az egyik legbefolyásosabb streaming platformmá tehetné a világon.

#sportstreaming #műsoronplus #appletvplus #nfl #mlb #sundaynightticket

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.