Az Amazon leszerződött a Monstervese sorozat producereivel, a Netflix Atlasa után szabadon válogathat

Oszd meg a cikket másokkal is:

Az Amazon Studios további grandiózus produkciókat tervez elkészíteni a Prime Video streaming felületére. Ennek érdekében a stúdió frissen bejelentette, hogy három évre, első betekintésű filmszerződést kötött Joby Harolddal és Tory Tunnell Safehouse Pictures-szel. Az egyezmény értelmében az Amazon Studios először tekintheti meg azokat a filmeket, amelyeket a Safehouse Pictures készít, és ezekből válogathatja ki azokat, amelyeket szeretne bemutatni a streaming platformján.

A Safehouse Pictures produkciós tervei rendesen beindultak, ráadásul több streamernek is bedolgoznak filmekre vagy sorozatokra. Ilyen például az Atlas című sci-fi a Netflix számára, Jennifer Lopez, Sterling K. Brown és Simu Liu főszereplésével, valamint az Apple-nek készülő élőszereplős Godzilla és Titans Monsterverse sorozatnak lesznek az executive producerei és társalkotói, amelyben Kurt Russell és fia Wyatt Russell lesz a főszereplő.

A Safcehouse és az Amazon közötti megállapodás igen jelentősnek számít, ami azt mutatja, hogy az Amazon szélsesebb közönség felé szeretne nyitni. A stúdió készítette például a Jeges élet (Spinning Out) című népszerű YA sorozatot, amit a stremer váratlanul az első évadot követően lekaszált, viszont a Robin Hood 2018 vagy az Arthur király: A kard legendája című filmek nem aratta nagy sikert a nézők körében.

Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy egyesíthetjük erőinket Jobyval, Toryval és a Safehouse Pictures teljes csapatával – kommentálta a megállapodást Julie Rapaport, az Amazon Studios filmekért felelős vezetője. „Minden egyes projektjükbe kivételes szintű képzelőerőt és kreativitást visznek, és mi is alig várjuk, hogy ezt globálisan megosszuk Prime Video előfizetőivel.

A John Wick: 3. felvonásának executive producere Joby Harold legutóbb a Disney+-on futó Obi-Wan Kenobi Star Wars sorozaton dolgozott, valamint a Transformers: A fenevadak kora és a The Flash társszerzője is volt, mindkettő jövőre jelenik meg, és nemrég fejezte be a Disney Space Mountain élőszereplős adaptációjának forgatókönyvét, amelyet a Safehouse a Rideback-kel közösen visznek képernyőre.

#musoronplus #amazonprimevideo #jobyharolddal #torytunnell #safehousepictures