Nem folytatódik a Resident Evil sorozat a Netflixen, ez a franchise is elbukott

Oszd meg a cikket másokkal is:

Pontosan egy éve, 2020 augusztus 27-én jelentette be hivatalosan (pedig már hallani lehetett róla), hogy egy élőszereplős Resident Evil sorozaton dolgozik, amit akkor a Capcom hatalmas franchise-aként emlegetett és valóban; a videójáték már önmagában is eszméletlen értléket képvisel annak ellenére, hogy  filmes megvalósítások korábban felemásra sikerültek, így egy netflixes adaptációját joggal vártak sikergyanúsan.

Ennek ellenére sokan kiemelt figyelemmel követték a sorozat sorsát, hiszen ennek a produkciónak komoly jelentőséget tulajdonítottak a Netflixnél is, ami várhatóan majd nagy lendületet adhat a streamer franchise-építési kísérletének, de nem így történt. A sorozat végül közel két év várakozás után, idén július 14-én megjelent, ám már az első reakciók után érezni lehetett, hogy valami félresiklott.

A sorozat az első hetében még viszonylag közepesnek számító, 72 millió/óra megtekintéssel nyitott, ám a harmadik hetére komolyan elfáradt, és erejéből már csak az ötödik helyre futotta 27 millió megtekintés/óra eredménnyel, amelyet a Manifest első évada is bőven megelőzött.

A Resident Evil elkaszálása immár a Netflix sokadik franchise-bukása, emlékezzünk csak a Millaworld Jupiter hagyatéka első évadára, ami talán nem volt ennyire vontatott, mint a Netflix Capcom adaptációja, de túl költséges volt ahhoz, hogy a számok visszaesése ellenére folytassák. És vélhetően a Resident Evil is elsősorban a költségek áldozata lett, de ha átnézzük a róla készült szakmai és nézői kiritkákat, alig olvasni pozitív következtetést.

#netflixvilág