A Netflix franchise-stratégiája milliárd dolláros üzlet lehet

Egy érdekes cikket közölt a Reuters a Netflix programing- és üzleti fejlesztéseiről, amely alapvetően határozhatják meg a streamer jövőjét még arra az esetre is, ha számára a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, miszerint elvesztené első helyét a streaming ütközetben.

A Netflix korszakos jelensége már több mint 10 éve rajzolta újra a tartalomfogyasztási szokásainkat, ami számunkra egyre kevésbé szól már csak pusztán a Netflixről, hiszen az időközben „született” vagy átalakult versenytársak már nem csak felnőttek a nagy „mesterhez”, hanem kihasználva olykor évitizedes marketing, kulturális és filmművészeti előnyüket, mára több esetben le is előzték azt. És pontosan itt rejtőzik a Netflix egyik igazán komoly problémája, az idő mint tapasztalti tényező a film- és sorozatgyártásban, amely kezdi egyre inkább negatív hatását éreztetni ebben a gigászi dollármilliárdos bizniszben.

Amikor a Netflix szembefordult a hollywoodi stúdiók és kábeltévék évtizedes hagyományaival, és elkezdte lefektetni a streaming korszak alapkövét, a világ érdeklődve fogadta ezt a tartalmi és műsorszórási frissességet, ami mondhatni felrázta a teljes iparágat, és az internet térhódításának, továbbá a fogyasztói szokások megváltozásának köszönhetően szinte melegágyként szolgáltak olyan startup kibontakozásához mint a Netflix, amelynek globális előretörése szinte kódolva volt a teljes tartalomfogyasztási evolúcióban.

(…) ezen a pályán könnyedén elintézik a piacvezetőt, hacsak nem kezdi el a Netflix saját műsortárát Star Wars-ként kezelni.

A probléma viszont akkor jelentkezett, amikor a Netflixnek több hatékony franchise-t kellett volna rövid idő alatt kialakítania, de csupán a Stranger Things YA sci-fi sorozat volt az egyedüli, amely képes volt ezt az akadályt hatékonyan átugrani, hiszen a többi IP ekkora sikerrel nem igazán büszkélkedhet(ett), és azok marketing értéke is elhanyagolható. A Vaják (The Witcher), A nagy pénzrablás, a Bridgerton család vagy A korona (The Crown) ugyan időszakosan tömegeket tudott, és tud a mai napig is leültetni a Netflix elé, de ahogyan a vetélytársak lassacskán elkezdték ledolgozni a streaming tartalomfogyasztásban elszenvedett hátrányukat, vele párhuzamosan a tulajdonukban rejlő franchise-értékek, mint Star Wars, Marvel, Batman, HBO, Harry Potter, Gyűrűk Ura, stb milliószám felértékelődtek, és a nézők olyan gigászi árfolyamon kezdték felfedezni a bennük rejtőző potenciális történeteket, amely után a Netflix félsikert arató franchis-ai nyilván eltörpülnek. Egyedül a Stranger Things ami képes lenne egymaga versenyre kelni mondjuk egy Star Wars eredettörténettel – igaz például a brit piacon éppen alulmaradt Obi-Wan Kenobival szemben -, de vélhetően ez nagyon kevésnek látszik majd a jövőben, és illene, vagyis illett volna sokkal előbb már komolyabb energiákat és tőkét fektetni továbbiak kidolgozására, és nem véletlen, hogy ennek kialakítása nem megy egyik napról a másikra.

Amíg a Netflixnek pusztán egy évtizedes programozási múlttal a háta mögött kell ekkora mértékű akadályt leküzdenie, a Disney vagy a Warner Bros. Discovery sokkal kényelmesebb pozícióban van, hiszen számukra adott egy, akár 100 éves hagyományokkal, stúdiós előélettel bíró szervezeti egység, amely rendelkezik a franchise-ok felépítéséhez szükséges tapasztalattal, aminek a felismerése igaz hosszú időszakot jelentett számukra, de most már úgy tűnik, hogy megtalálták azt a formulát, amelynek a mentén ezek felépítéséhez már van elegendő forrás, marketing érték és szakértelem. Azonban ez sem jelent azonnali biztosítékot senki számára sem, ahhoz viszont bőven elegendő, hogy ezen a pályán könnyedén elintézzék a piacvezetőt, hacsak nem kezdi el a Netflix saját műsortárát Star Wars-ként kezelni.

És pontosan ez lehet a Netflix egyik csodaszere, amelyet láthatóan már el is kezdett a megfelelő módon kibontakozni, hiszen a Stranger Things márkanévhez már egyre több termék és szolgáltatás kapcsolódik, és beszélhetünk még a Squid Game valós reality játokról kevésbé félelmetes felosztásban vagy akár egy élménypark a Netflix műsoraival és legfőbb karaktereivel, a lehetőségek tárháza mára egyre több ajtót képes kinyitni a streamer számára, ami dollármilliárdos üzlet lehet hosszútávon, és ezzel tulajdonképpen egy tőle idegen pályán arathatna kézzel, és valós pénzben mért sikereket.

„Évekkel előre dolgozhatunk, mert végre ilyen szintű bizalommal és együttműködéssel rendelkezünk az alkotókkal

Josh Simon, a Netflix fogyasztói részlegének vezetője

Ahogyan a Reuters cikke is kiemeli, a Netflix csapata azon dolgozik éppen, hogy még többet fejjenek ki a Netflix nagyobb műsoraiból és filmjeiből olyan univerzumokkal és karakterekkel, amikhez újra és újra visszatérhetnek a nézők, akár évek múltán is. A franchise-stratégia a Netflix azon erőfeszítéseit hivatott kiegészíteni, hogy egy hatalmas könyvtárat hozzon létre original, saját gyártású programokból, széles ízléskörnek megfelelően.

„Szeretnénk a Star Wars saját verzióját vagy a Harry Pottert, és nagyon keményen dolgozunk az elkészítése érdekében” – nyilatkozta a lapnak Matthew Thunell, a Netflix alelnöke, aki a Stranger Things kialakításért is felelős. – De ezek nem egyik napról a másikra épülnek ki.

Steven Ekstract, a Global Licensing Advisors vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a Stranger Things önmagában képes 1 milliárd dollár éves kiskereskedelmi értékesítést generálni termékekből, eseményekből és esetleg egy vidámparki túrából vagy digitális avatárokból akár már 2025-től kezdődően, amiből a Netflix körülbelül 50-75 millió dolláros jogdíjat kaszálna, plusz az áruk ingyenes reklámozása. Ahhoz viszont, hogy a streamer ezt a szintet elérje, folyamatosan foglalkoznia kell az emberekkel, akik rajonganak a Stranger Things világáért.

De ide vehető még a Josh Simon, a Netflix fogyasztói termékekkel és élő élményekkel foglalkozó részlegének vezetője azon kijelentése is, amely szerint a A halottak hadserege (Army of the Dead) producerei, Zack és Deborah Snyder hozzájárultak a virtuális valóság élményéhez forgatás közben, ezért csapata most Snyderékkel dolgozik a következő filmjükhöz, a Rebel Moon-hoz kapcsolódó ötleteken, hogy jól ki tudják egymást egészíteni.

„Mélyen elmerülünk a produkciós megbeszélésekben” – mondta Simon. „Évekkel előre dolgozhatunk, mert végre ilyen szintű bizalommal és együttműködéssel rendelkezünk az alkotókkal. -nyilatkozta, ami arra utal, hogy nagyobb átfedés lesz a filmes és sorozatos részlegek között, illetve nagyobb figyelmet fordítanak majd a műsorokhoz kapcsolódó marketing és fogyasztási cikkek értékesítésére is, amely voltaképp a teljes Disney gépezetet felépítette.

A Netflix július 19-én kedden teszi közzé második negyedéves pénzügyi jelentését.

#műsoronplus #netflixvilág

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.