Teljes zavar a Netflix jelszómegosztási kísérlet körül, a hatóságok is vizsgálódnak

A Netflix márciusban indította útjára Peruban, Chilében és Costa Ricában azt a tesztet, amiben külön díjazást vezetett be olyan előfizetők számára, akik megosztják a jelszavaikat más, „valószínűsíthetően” nem az előfizetővel azonos háztartásban élőkkel is. Egy most megjelent jelentés szerint azonban a teszt eddig teljes kudarcba fulladt, ami már felkeltette a helyi fogyasztóvédelmi ügynökségek figyelmét is.

Peruban az előfizetők akár két személlyel is megoszthatnak Netflix fiókot a saját fizikai háztartásukon kívül, amiért felhasználónként további, körülbelül 2 dollárt (8 perui sol) fizetnek. Új fiók létrehozása a streamer alapcsomagjában ebben a régióban körülbelül 6,80 dollárba kerül havonta.

A Rest of World technológiai oldal már több mint egy tucat perui Netflix-előfizetővel készített informális interjút, amely két hónappal a bejelentés után megállapította, hogy az üzenetküldés, a végrehajtás, illetve a díjak számítása következetlenek voltak.

Egyes előfizetők azt mondták, hogy a Netflix külön díjat számlázott, miközben kizárólag egyedüliként használják az előfizetést, emiatt pedig végül le is mondták azt. Mások viszont pont ennek ellenkezőjéről nyilatkoztak, miszerint továbbra is meg tudták osztani fiókjukat a háztartások között (a Netflixtől kapott értesítéssel vagy anélkül), de plusz díjat nem kellett fizetniük. Mivel egyelőre tesztről van szó, így a nem fizetésnek nincsenek következményei.

A jelentés szerint „az egyértelműség hiánya” fedezhető fel, hogy a Netflix miként határozza meg a „háztartást”, és a különböző előfizetőkre kivetett eltérő! díjak tulajdonképpen zavarba ejtették az embereket ebben a próbafolyamatban, ami már a fogyasztói szabályozó hatóságok intézkedését is kockáztatja.

A Netflix egy névtelen ügyfélszolgálati alkalmazottja elmondta a műszaki oldalnak, hogy kollégái szintén zavarban vannak az új irányelvvel kapcsolatban.  Az Ampere Analysis globális média- és szórakoztatóipari kutatócég szerint Közép- és Dél-Amerikában van a legalacsonyabb egy felhasználóra jutó bevétele a Netflixnekl, így különösen érzékenyek az árváltozásokra, és a Netflix még el se kezdte a tesztelést a régió legnagyobb streaming piacain, mint például Brazíliában és Mexikóban – nyilatkozta Paul Erickson, a Parks Associates streaming piaci elemzője a Rest of Worldnek.

A Netflix azt mondta a Rest of World magazinnak, hogy tisztában van azzal, hogy egyes előfizetők a „háztartást” a közvetlen családtagokhoz kötik, de a vállalat mindig is úgy határozta meg ezt a kifejezést, hogy ugyanazon a fizikai helyen élnek. A Netflix azt is közölte, hogy a bevezetés „progresszív” volt, és a különböző előfizetők jelenleg eltérő díjakat fizethetnek.

Mindeközben a múlt hónapban a perui, chilei és Costa Rica-i nemzeti fogyasztóvédelmi ügynökségek képviselői találkoztak a Netflix illetékeseivel, hogy hangot adjanak az aggodalmaiknak, majd a perui ügynökség sajtóközleményében azt javasolta, hogy a streaming szolgáltatás világosabb kommunikációs csatornákat hozzon létre a jelszómegosztási politikájával kapcsolatban. Pontosabban határozza meg a „háztartást”, hogy elkerülje a fogyasztói panaszok, és ezzel egy esetleges vizsgálatot és büntetést, ami a jelek szerint még egyik hivatal sem indított meg.

A Netflix állítólag azt reméli, hogy az év végéig valamennyi piacon globálisan bevezetheti a jelszómegosztás elleni plusz díjazást.

Front kép: Netflix iroda, Los angeles

#netflixvilág #műsoronplus

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.