Az HBO Max tartalmi és technológiai frissességet hozhat Magyarországon

Nyakunkon a hazai HBO Max megjelenése (március 8) és máris felmerül a kérdés, hogy mit is hoz magával hosszútávon. Azont túlmenően, hogy a Max egy már létező és amúgy sikeres szolgáltatást fog felváltani (HBO GO), számos tényező befolyásolhatja majd a hazai fogadtatását, ami korántsem biztosítja számára az első két(és fél) hely egyikét a hazai piacon.

Persze mást vár tőle majd egy átlag felhasználó és megint mást egy hardcore streaming fogyasztó, és az már szinte egészen biztosra vehető, hogy ebben a brutál árérzékeny hazai túlfeszített környezetben a WarnerMedia mindkettőnek nem fog tudni megfelelni, ami még akkor is igaz, ha a Netflix a magyar felhasználókat csak a minimál értéken képes megszólítani, hiszen a lényét szolgáló paltformegységet kifejezetten globális méretekre szabták már a kezdetektől fogva, ami mondhatni aszteroidaként zúdult közvetlenül az HBO által duzzasztott állóvízbe, és nem kellett túl sokat kalibrálni a hazai viszonyokhoz.

Így tehát most az HBO-nak (pardon, WarnerMediának) van lehetősége arra, hogy valami új ötletet, vagyis tartalmi frisseséget vigyen a mostanra Netflixre keresztelt streamingtengerbe, amelynek elsődleges célja hosszútávon megragadni a digitális rezsi szűkös streamingszebébe, és lehetőleg már jól előre kiszorítani a később érkező versenytársakat is, mert ez a verseny Magyarországon bizony maximum két és félszereplős lehet, és a Netflix-Max-Disney trióból senki sem kívánna a következő években félmegoldásokban gondolkodni, hiszen aki ebből kimarad, az tényleg csak kapkodhat a lehulló felhasználók kegyeiért.

Miután még nem igazán tudjuk, hogy a jövő kedden érkező Max mennyire mély műsortárat fog villantani a nagyközönségnek, ezért abból még nem tudunk hosszútávú következtetést levonni. Az viszont elég sokat elárul a WarnerMedia részéről, hogy már az elején szeretne egyfajta Max-függőséget kialakítani a felhasználókban, ami pillanatnyilag azt jelenti, hogy aki 2022 március 8. és 31.- között regisztrál a szolgáltatása az 2390 Ft helyett 1590 Ft kedvezményben részesíti – ami elég komoly 33%-os kedvezményt jelent, és ez örökre szól, vagyis amíg fenntartja az előfizetését marad az aktuális árhoz viszonyított 33%. Ez már önmagában is elég nyomós érv lehet a szolgáltatás mellett, és akkor még azt is vegyük sebtiben hozzá, hogy jövő kedden érkezik az új Dűne, és Mátrix is a műsortárba (vélhetően 4K Ultra HD, Dolby Atmos hangzással), olyan korábbi Max Original címek mellett, amikkel legtöbbünk még nem is találkozott.

Engem például sokan lenéztek azért, mert jónéhány sorozatot nem láttam még a mainstreaming felhozatalból, ide sorolható a Disney Original The Mandalorian vagy a Max Original Szerelemre tervezve (Made for Love), de azt hiszem sokaknak lesz majd több cím is újdonság az érkezők között (néhányuk hiába múlt el már majd egy éves), és ez így is lenne végre természetes, hogy nem a torrent határozná meg a filmek és sorozatok hazai beszélgetési orientációját. Ennek egyik újabb sarokköve lehet a magyar HBO Max vagy nyáron a Disney Plus megjelenése, amelyre a SkyShowtime is nagy eséllyel pályázik, és onnantól talán már elég ritkán fogunk találkozni olyan sorozatokkal, amik valamilyen legális csatornán, a hazai műsortárakban nem lesznek elérhetőek.

A Warnermedia egyik komoly fegyverténye az a fajta tartalmi és technológiai frissesség lehet, ami egykor inkább a Netflix felé terelte a magyar felhasználókat, viszont az elmúlt három évben (a magyar felületű Netflix 2019 novemberében jelent meg) jelentősen átalakult a streaming hazai tábora, ami nem csak új előfizetőket vonzott ebbe a kényelmes, viszont egyre költségesebb tartalomfogyasztási körbe, hanem a piacot is a sajátos magyar arcképére formálta -, és itt főként a lineáris csatornák kómából ébredésére gondolok -, így ami egykor gyors sikert biztosított, ma már lehet csak a harmadik helyre lenne elégséges, ami nem lehet opció egy WarnerMedia(Discovery) szintű mamutcég számára.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy március 8-a nem csak a hazai streaming egy új korszakát fogja jelenteni, de jelentős előre lépést fog mutatni a legális tartalomfogyasztás terjedésében is, ami nem csak önmagában fehéríti majd a médiapiacot, de a közbeszédet is átformálhatja, amely saját profitja érdekében inkább volt elnéző a magyar letöltős gyakorlattal, és ebben a szemellenzős állapotában valószínűleg észre sem vette, hogy ezáltal évekre visszavett abból a szolgáltatói lendületből, ami most 2022-ben kezdi levetkőzni az ebből eredő félelmeit.

#műsoronplus

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.