Műsoron Van Damme és az Outer Banks folytatása a Netflixen (Július 27-augusztus 1)

Oszd meg a cikket másokkal is:

Ha még nem láttátok, hogy mik érkeztek ezen a héten a Netflixre, itt tudjátok valamennyi újdonságot megnézni.

Műsoron egy szerelmes levél és a Vérvörös égbolt a Netflixen (július 21-23)

Ismét hónapfordulós frissítés érkezik a Netflixre, ami viszont az eddigiekhez képest kevesebb újdonságot fog tartalmazni. Több nagy franchise folytatás és új produkció is most fog debütálni, láthatjuk többek között Jean-Claude Van Damm visszatérését, illetve Robert De Niro, Matt Damon és Angelina Jolie is feltűnik majd a különböző méretű kijelzőkön.

A német YA sorozat a Hogyan adjunk el drogokat a neten (villámgyorsan) második évada mellett ismét találkozhatunk egy lengyel krimivel Bartkowiak címmel. Valóságshowból sem lesz hiány a héten a Netflixen, jön a Vak szerelem második évada, majd egy újdonság a Tetkószerviz első évada is. Christina Milian főszerepésével érkezik egy romantikus film a Gyógyír a szerelemre, és a Vak szerelem reality már az esküvő utáni élet viszontagságaiba enged bepillantást.

A hét kiemelt tartalma kétségtelenül a Jean-Claude Van Damme főszereplésével érkező Az utolsó titkosügynök című francia Original akciófilm, de a felnőttéválás és rejtélyes kincsvadászat ötvözetének számító Outer Banks második évada is ide sorolható, amelyet a hónapfordulós frissítéssel érkező klasszikus filmek, mint Az ügynökség vagy Egy gésa emlékiratai tesznek még teljesebbé.

A Netflix júliusi betekintőjét itt tudjátok megnézni:

Betekintő 2021: Netflix júliusi újdonságok

Kedd

Hogyan adjunk el drogokat a neten (villámgyorsan) (How to Sell Drugs Online (Fast)) S03

How To Sell Drugs Online (Fast) Season 3 | Official Trailer | Netflix

No plan. No friends. No MyDrugs. For Moritz, shit is about to get real. Buckle up for season 3! How To Sell Drugs Online (Fast) is back July 27. Only on Netf…

Szerda

Bartkowiak – Netflix Original film (Lengyelország)

Bartkowiak | Oficjalny zwiastun | Netflix

Zdyskwalifikowany po walce o mistrzostwo zawodnik MMA postanawia zniknąć i odmienić swoje dotychczasowe życie z dala od wszystkiego, co zna. Wszystko zmienia…

Vak szerelem (Love is Blind (What does love look like now?) S02

Love is Blind: After the Altar | Official Teaser | Netflix

The Season 1 cast of Love is Blind is back for an anniversary party you won’t want to miss. When it comes to love, the experiment never ends…especially whe…

Hivatalos magyar plakát

Tetkószerviz (Tattoo Redo) – Netflix Original reality

Tattoo Redo | Official Trailer | Netflix

Bad tattoos walk in. Great tattoos walk out. Top artists transform tattoo disasters into stunning cover-ups, with designs chosen by clients’ loved ones.Watch…

Crank – Felpörgetve

Csütörtök

Gyógyír a szerelemre (Resort to love)

Gyógyír a szerelemre | Hivatalos előzetes | Netflix

Christina Milian feltörekvő énekesnőt alakít, aki meg akarja találni önmagát a paradicsomban – azonban ehelyett a volt vőlegényét (Jay Pharoah), annak új men…

Hivatalos magyar plakát

Transformers: Háború Kiberton Bolygójáért: Királyság (Transformers: War for Cybertron Trilogy: Kingdom)

Transformers: Háború Kibertron bolygójáért trilógia: Királyság | Hivatalos előzetes | Netflix

Az Autobotoknak össze kell állniuk a Maximálokkal, hogy szembeszálljanak az Álcákkal és szövetségeseikkel, a Predakonokkal a hiányzó Örökszikra utáni hajszáb…

Hivatalos magyar plakát

Péntek

Az utolsó titkosügynök (The Last Mercenary) – Netflix Original film (Franciaország)

Az utolsó titkos ügynök | Hivatalos Előzetes | Netflix

A kormánya által megbélyegzett rejtélyes titkos ügynöknek vissza kell térnie Franciaországba, amikor a fia hirtlen egy nemzetközi terrorista hálózat célkeres…

Hivatalos magyar plakát

Outer Banks S02

Outer Banks 2. | Hivatalos előzetes | Netflix

A kincs a Snecikhez tartozik. Eredjünk a nyomába! Outer Banks 2. évad bemutatója július 30-án kizárólag a Netflix műsorán.Feliratkozás: https://bit.ly/2v7LZc…

Hivatalos magyar plakát

Mítosz és mogul: John Delorean (Myth & Mogul: John DeLorean) – Netflix Original dokumentumfilm-sorozat

Myth & Mogul: John DeLorean Season 1 | Official Trailer | Netflix

In the automotive world, John DeLorean rose from engineer to executive to icon. But under the hood of his self-created legend lies darkness and deceit.SUBSCR…

Sminkmesterek versenye :Keressük a legjobbat (Glow Up: The Next Makeup Star) S03 – Netflix Original reality

Glow Up: Britain’s Next Make-Up Star Series 3 | Trailer – BBC

Subscribe and 🔔 to OFFICIAL BBC Trailers 👉 https://bit.ly/2XU2vpOStream original BBC programmes FIRST on BBC iPlayer 👉 https://bbc.in/2J18jYJ Who glows a…

Kentaurföl (Centaurworld) – Netflix Original gyerekműsor

Vasárnap

Creed 2

Az ügynökség (The Shepherd)

World Trade Center

Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha)

#Frissmegjelenések #Netflixvilág

Ez az oldal ingyenes és így is marad. Ha támogatnád a munkát, kérlek küldj egy kávé árát, hogy még jobban menjen. Nagyon köszönöm!

Derecskei Zoltán

A Műsoron.hu alapítója