Műsoron Arséne Lupin folytatása és egy kívánságsárkány a Netflixen (június 7-12)

Ha még nem láttátok, hogy mik érkeztek ezen a héten a Netflixre, itt tudjátok valamennyi újdonságot megnézni.

A héten érkezik a nyár első nagy dobása a Netflixtől, hiszen visszatér a zseniális francia bankrabló Arséne Lupin a második évaddal, és később várhatjuk majd a folytatást is, hiszen a Netflix hivatalosan is megújította a sorozatot. Szintén a héten érkezik egy új misztikus film az Ébrenlét címmel, amelyben egy globális esemény miatt az emberek képtelenek aludni, és egy volt katona meg akarja menteni a családját, miközben káoszba fullad saját elméje és maga a társadalom is.

A mexikói Haragos dzsungel mellett jön a Mitchellék a robotek ellen után az új Netflix animáció A kívánságsárkány címmel. Din (Jimmy Wong), a munkásosztálybeli főiskolai hallgató találkozik a cinikus, de mindenható sárkánnyal (John Cho), aki képes teljesíteni bármilyen kívánságot. Ketten együtt indulnak útra a mai Sanghajban, hogy Din rég elveszett gyermekkori barátját, Linát megkeressék.

A Netflix júniusi betekintőjét itt tudjátok megnézni:

Kedd

Isten hozott Marwenben (Welcome to Marwen)

Szerda

Ébrenlét (Awake) – Netflix Original film

Haragos dzsungel (Tragic Jungle) – Netflix Original film (Mexikó)

Ropogós rántott falatkák (Fresh, Fried & Crispy) – Netflix Original reality

A pokoli torony balekjai (La Tour Montparnasse infernale)

Csütörtök

Trese – A béke őre (Trese) – Netflix Original animáció

Őrült kolumbiai komikusok (Locombians) – Netflix Original stand-up

Péntek

Lupin S02

A kívánságsárkány (Wish Dragon) – Netflix Original animáció

A kívánságsárkány
Hivatalos magyar plakát

A gördeszkás lány (Skates girl) – Netflix Original film (India)

Gemini man

Szombat

Ifjúság (Youth)

A legyőzhetetlenek

#Frissmegjelenések #Netflixvilág

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.