Jason Kilar távozhat a WarnerMedia-tól, káosz a Dűne HBO Maxes megjelenése körül

Oszd meg a cikket másokkal is:

Felemás információk keltek szárnyra Denis Villeneuve új sci-fi eposzának a megjelenése körül. Amikor tavaly télen a WarnerMedia CEO-ja Jason Kilar bejelentette, hogy a 2021-es Warner Bros. filmek egyidejű mozi és streaming (HBO Max) megjelenést kapnak, a szakma egy része szinte azonnal felháborodott, viszont sokan Kilar bátor lépését méltatták, aki most valószínűleg elbukik a kemény döntés súlya alatt.

Kétségtelen, hogy az ügy már akkor is óriási port kavart, amelyet további jogi fenyegetések követtek, és az elsők között Legendary Entertainment csapott azonnal az asztalra, akiknek papíron semmi közük a WarnerMedia streaming felületéhez, viszont nem mellékesen például a Dűne költségvetésének a 75% -át is finanszírozták. A vírushelyzetre ugyan sok mindent lehetett rákenni, és az is kétségtelen, hogy a pandémiás állapotok némi óvatosságot követelt mindkét féltől, de az igazi próbatétel mégiscsak a márciusi Godzilla vs. Kong megjelenése volt, amely mozikban és streamingen is jól teljesített.

Már a tegnapi WarnerMedia Discovery fúzió kapcsán érezni lehetett valamit a levegőben, hogy a frissen eszközölt összeolvadás valamilyen hatással lehet majd az HBO Max és a Warner filmek kapcsolatára, amikor a Dedline megírta, hogy a Dűne szakít a korábbi ígérettel, és 45 napos mozis ablakot fog élvezni, mielőtt megjelenne az HBO Max-en. Egyébként a film szeptemberben mutatkozik be a Velencei Filmfesztiválon, majd október 1-jén lesz a mozis premierje. Állítólag a Warner Bros. már meg is állapodott a Regal Cinemas-szal a 45 napos mozi ablak visszaállítására, még a 2022-es évre is.

Ekkor robban Johanna Fuentes, a WarnerMedia kommunikációs vezetőjének gyors Twitter bejegyzése, aki tisztázta a helyzetet, miszerint a Dűne továbbra is kettős megjelenést fog élvezni, így az Egyesült Államokban a mozikban és az HBO Max-en egyszerre lesz látható.

Johanna Fuentes on Twitter: “#Dune will premiere in theaters and on HBO Max on the same day in the US. (Source: Warner Bros.) https://t.co/SiFpbz0nK2 / Twitter”

Dune will premiere in theaters and on HBO Max on the same day in the US. (Source: Warner Bros.) https://t.co/SiFpbz0nK2

Ezután nem sokkal a The Wrap számolt be arról, hogy a WarnerMedia alig egy éve kinevezett CEO-ja Jason Kilar valószínűleg elhagyja a médiacéget, és már a távozásáról tárgyal az AT&T vezetőivel. Kilar volt az, aki tető alá hozta az Warner filmek kettős megjelenését, és láthatóan megrendült iránta a bizalom, amelyet a Discovery fúzió tett a piac számára egyértelművé. Az AT&T felsővezetésének az üzleti döntése akár felfogható egy méretes stratégiaváltásnak is az HBO Max számára, amelyben a Warner Bros. filmek már kisebb szerepet fognak játszani a platform terjesztésében – hiszen közel 20 milliárd dollárt ölnek majd új tartalmak előállítására, ezért újabb döntések elé kényszerülnek, aminek egyszemélyes felelőse Jason Kilar lehet.

Egyelőre tehát semmi biztosat nem lehet állítani a Dűne megjelenése kapcsán, azonban az könnyen elképzelhető, hogy a Discovery-vel kötött összeolvadás egy komoly fegyvertény az WarnerMedia számára, amelynek immár nincs is annyira égető szüksége a Dűne HBO Max-os megjelenésére. Mivel úgyis csak 30 napos betárazásról beszélhetünk – ami további jogi- és egyéb járulékos veszteséget okozhat a médiacégnek, ezért akár el is engedhetné a Legendary blocbusterének a kezét, és inkább az új tartalmak gyártására fókuszálna, amely a Discovery segítségével sokkal vonzóbb lehetőség.

#Műsoronplus #HBOMax

Ez az oldal ingyenes és így is marad. Ha támogatnád a munkát, kérlek küldj egy kávé árát, hogy még jobban menjen. Nagyon köszönöm!

Derecskei Zoltán

A Műsoron.hu alapítója