Thrillert készít Steven Soderbergh az HBO Max-re az új Macskanő főszereplésével

Steven Soderbergh az álomszereposztással készülő No Sudden Move után ismét kifejezetten az HBO Max-re készíti új filmjét a KIMI-t, amelynek a Hatalmas kis hazugságok színésznője, Zoë Kravitz lesz a főszereplője. A karantén alatt forgatott Szabad szavak (Let Them All Talk) után ez lesz az HBO Max és a Warner Bros. Pictures Group harmadik együttműködése a rendezővel.

A KIMI egy agorafóbiás, tehát a nyílt tértől rettegő nőről szól, aki egy technolgóiai cég megbízásából otthonról dolgozik, ám az egyik nap az adatok elemzése közben egy erőszakos bűncselekmény nyomaira bukkan, viszont hiába próbálja bejelenteni a dolgot a cég és a bürokrácia útvesztőjében, senki sem vesz róla tudomást. Nehéz döntést kell hozni az igazság felderítésnek érdekében, ami azzal járhat, hogy el kell elhagyja a lakását, ami eddig a biztonságot jelentette számára.  

A thrillert a Jurassic Park alkotója David Koepp írja, és a Deadline szerint a forgatást hamarosan el is fogják kezdeni. Úgy tűnik, hogy Soderberh is stabilan a streaming felé vette az irányt, hiszen a KIMI lesz az HBO Max és a rendező harmadik közös produkciója. Hamarosan bemutatásra kerül a szintén Max-es No Sudden Move című bűnügyi thrillert is, amelyhez olyan sztárokat sikerült leszerződtetni, mint Julia Fox, Brendan Fraser, Don Cheadle, David Harbor, Kieran Culkin, Benicio del Toro, Jon Hamm, Ray Liotta vagy Noah Jupe. Ezek a filmek minden bizonnyal az HBO hazai streaming szolgáltatásában (HBO GO) is meg fog jelenni.

Egyébként Legendás állatok és megfigyelésük színésznője Zoë Kravitz nemrég fejezte be hírhedt Macskanő szerepét, az Emlékezz rám sztárjával, Robert Pattinsonnal, amely valamikor 2022-ben jön mozikba és streamingre is.

Kép: HBO Magyarország

#Műsoronplus #HBOZóna #NoSuddenMove #KIMI

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.