Nem csak a fiatalok sorozatfüggők – áll egy hazai portál felmérésében

Egy érdekes összeállítást találtam a Filmsor.net oldalán, ami a hazai sorozatfüggőséget vizsgálja. A portál 500 fős felmérése azért is jelentős, hiszen több szempontot is megvizsgált, kitér a kor és nemi eloszlásra, valamint a nyelvtudáshoz kapcsolódó sorozatdarálási szokásokra is. A válaszadók megnevezik a függőséget okozó kedvenc műfajokat is, nem beszélve az elérhető platformok széleskörű alkalmazásáig.

Ami tény, hogy egyre több szakértő szólal meg annak kapcsán, hogy a sorozatfüggés már-már a mentális betegségek sorába tartozik. Hogy ez szenvedélybetegség, vagy csak egy betegségre adott válaszreakció, arról még zajlanak a viták, bár több szakértő egyetért abban, hogy a depresszióra vagy a magányra adott pótcselekvésként kell tekintenünk arra, ha valaki mindennap órákat tölt a Netflix és a hasonló streaming-szolgáltatások képernyője előtt.

Persze, a mostani helyzetben, amikor az emberek sem sportolni, sem moziba vagy színházba menni vagy bármilyen módon kikapcsolódni nem tudnak, érthető, ha a szórakoztatásnak ennek a formáját választják. Úgy gondolom akkor érdemes ebben a témában riadót fújni, ha az ember már munka vagy az egyéb fontos teendői helyett választja a Netflixet, az HBO GO-t, az Amazon Prime Video-t és társaikat, épp mint a videojáték-függők esetében.

A részletek, és az eloszlási diagrammok a Filmsor.net oldalán olvashatóak:

https://filmsor.net/sorozatfugges-sorozatdaralas-felmeres/

Érdekelnek az új hírek és érkező tartalmak a Netflixre? Iratkozz fel a Műsoron hírlevelére. Hurrápéntek Plus, ITT TUDSZ RÁ FELIRATKOZNI

#MűsoronPlus

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.