Lineáris tévécsatornát szeretne indítani a Netflix globálisan

Még tavaly november 5-én indította el a Netflix Franciaország egyes részein a Netflix Direct opció tesztelését, amely a hagyományos tévécsatornákhoz hasonlóan napi 24 órában sugárzott válogatott Original tartalmakat az applikáción belül. Ennek globális megjelenése már az eddigiekhez képest komolyabb konkurenciát jelenthet a kábeles csatornák számára olyan területeken, ahol a felhasználók jobban ragaszkodnak a lineáris műsorkínálathoz, vélhetően majd a hazai televíziós piacon is.

Ahogyan korábban megírtam, Franciaországban a Netflix 9 milliós előfizetői bázissal rendelkezik, amely a felmérések szerint a magyarhoz hasonlóan fogékony a hagyományos műsorstruktúrára. A Direct elnevezésű Netflix „csatorna” francia nyelven sugároz Original filmeket illetve sorozatokat a teljes műsortár címeiből (mint nálunk a még mindig hatékony lineáris HBO csatornák), de látni lehet amerikai valamint klasszikus francia tartalmakat is.

A Netflix ezt az opciót szeretné globálisan is bevezetni, amelynek már van műsorújságszerű saját honlapja is – és lesz saját menüje az applikációban, amit viszont Magyarországról még nem tudtok elérni, én viszont már nagyon várom.

Most globálisan is be fogjuk vezetni – nyilatkozta a Direct-ről Gregory K. Peters, a Netflix ügyvezető igazgatója és termékvezetője egy befektetői interjúban. Ez valóban jól működött amikor előfizetőink szerették volna kihagyni a tartalmak böngészését, és csak rákattintottak egy gombra, és elindítottak egy véletlenszerű azonnali lejátszást. Ez egy nagyszerű mechanizmus, amely elég jól működött ebben a helyzetben. – folytatta az igazgató, így hamarosan Magyarországon is megjelenhet a Netflix Direct, amelynek műsorkínálata valószínűleg az adott országok nézési szokásaira, illetve népszerű tartalmaira fog támaszkodni, és az eddigi gyakorlatokhoz hasonlóan szabadon választható opció lesz, és kihagyása esetén továbbra is úgy élvezhetjük a Netflixet, ahogy eddig megszoktuk reklámok és korlátozások nélkül.

Úgy gondolom, hogy a Direct kifejezetten a kezdő Netflix-felhasználók számára lesz igazán vonzó, és a hardcore felhasználók inkább maradnak az eddigi böngészős megoldás mellett, ami azt mutatja, hogy a streaming megmarad a szabad és rugalmas tartalomfogyasztás mellett.

Egy másik ígéretes próbálkozásnál viszont kevésbé volt Peters ennyire optimista. Amiről szintén írtam Műsoron, az Indiában bevezetett StreamFest kapcsán még rengeteg adatot kell elemezni, hogy kiderüljön, hogy a teljes Netflix műsortárat egy hétévégre ingyenessé tévő, és több millió néző érdeklődésével járó StreamFest mennyire tudott hatékonyan működni, és hogyan tudott új előfizetőket transzformálni a Netflix számára – nyilatkozta Peters.

Érdekelnek az új hírek és érkező tartalmak a Netflixre? Iratkozz fel a Műsoron hírlevelére. Hurrápéntek Plus, ITT TUDSZ RÁ FELIRATKOZNI

#MűsoronPlus #Netflixvilág

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.