Az Apple saját zenei televíziós csatornát indít az MTV mintájára

Hétfőn indult Amerikában az Apple első élő 24 órás zenei csatornája, az Apple Music TV, ami gyakorlatilag az Apple Music tévés megfelelője.

A szolgáltatás a Viacom tulajdonában lévő MTV Networks tengerentúli trónfosztására készül, amelyre többek között a Facebook, valamint Spotify is pályázik. Az újonnan induló almás zenei csatorna meglepő húzásnak tűnhet sokak számára, azonban a döntés mögött komoly szándék húzódik, hiszen az Apple már több ponton is forradalmasította a zeneipart (elég csak az Ipodokra gondolni), így nem szabad a „lineáris” csatornát szimpla vállrándítással elintézni.

A tervek szerint az Apple Music TV állandó klippek mellett Apple Original zenés dokumentumfilmeket, riportokat és exkluzív anyagokat is műsorára fog tűzni, ami jól illeszkedik az Apple Music eddig irányvonalához, és várhatóan az online tér mellett a hagyományos televíziózásban is szeretne maradandót alkotni. A szolgáltatás elérhető lesz az Apple TV valamint Music dedikált alkalmazásain, amit az Androidos készülékeken is meg lehet majd nézni, ám egyelőre kizárólag Amerikában, reméljük ez a lokális korlát hamarosan majd lekerül.

Egyébként már október 22-én (csütörtökön) láthatják a nézők az Apple Music TV-n a Főnök Bruce Springsteen-t. A BBC Radio 1-et az almás cég kedvéért elhagyó Zane Lowe készít vele egy exkluzív interjút a most készülő Letter to You lemezével kapcsolatban.

Kép: Apple

#MűsoronPlus #AppleMusicTV #Apple

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.