Ezekkel az újdonságokkal vág bele a nyárba a magyar Netflix (Június 1-7)

Az új hét egyben az idei nyár kezdetét is jelenti, ami a drámai járványhelyzet miatt egy kicsit másként alakul, mint ahogyan azt az év elején a legtöbb streaming szolgáltató eltervezte.

[smartslider3 slider=”11″]

Viszont így sem maradunk kiváló filmek és sorozatok nélkül, és ezen a héten több visszatérő sorozattal találkozhatunk, azonban némelyiktől végleg el is kell búcsúzni. Jelenleg még több kérdés is felmerül a szokásos hónapfordulós Netflixfrissítéssel kapcsolatban, hiszen nem egyértelmű, hogy a magyar felületre melyik globális tartalom fog végül megérkezni.

Azért reméljük, hogy a A Kardashian sztori (Keeping Up With The Kardashians) két felvonása a premierek között szerepel majd, és a Nem átlagos feleségek Atlanta, New York és Beverly Hills évadai is magyar felirattal érkeznek. Ezen a héten láthatjuk Amerika utolsó bűntényét, és  a 13 Okom volt tinidráma is az utolsó évaddal lezárul.

Lássuk tehát a heti premier érkezőket. Viszont ahogy eddig megszokhattátok, jöhetnek még korábbi klasszikusok vagy régebbi sorozatok szinkronjai, illetve feliratai, ezért érdemes folyamatosan olvasni, hiszen valamennyiről érkezőről beszámolok itt az oldalon, valamint hivatalos közösségi oldalamon is. A múlt heti frissítéseket itt találjátok.

Hétfő

A Kardashian sztori (Keeping Up With The Kardashians) S01-S02

Nem átlagos feleségek (The Real House Wives Beverly Hills, New York, Atlanta) S01

Below Deck S01 Reality

Az aranymedve legendája (The Magic Of The Golden Bear)

A kilencedik kapu (The Ninth Gate)

Kedd

Bír-lak – ismeretlen évadszám (Fuller House)

Szerda

Betűzőverseny – Út a győzelem felé (Spelling the Dream) – Netflix Original dokumentumfilm

Szűzörség (Blockers)

Csütörtök

Baki S03 – Netflix Original anime

Péntek

Az utolsó bűntény (The Last Days of American Crime) – Netflix Original film

13 okom volt (13 Reasons Why) S04

Meleg szemmel S05 (Queer Eye)

Vasárnap

Betörés (Breaking In)

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.