Netflix filmet készít az 1999-es világbajnok amerikai női futballcsapatról

A Netflix új produkciójában a 1999. évi amerikai női labdarúgó-válogatott áll, aki egy szenzációs döntőben megnyerte a női világbajnokságot. A döntő egyik ikonikus jelenete volt, amikor a győztes gólt szerző Brandi Chastain ünneplés közben levette a mezét, és ez a legendás pillanat került a Times, a Sports Illustrated és a Newsweek aktuális címlapjára.

[smartslider3 slider=”11″]

Nem kérdés tehát, hogy a Netflixnek ebből is valamit alkotnia kellett, amit végül a filmekért felelős alelnök, Tendo Nagenda jelentette be kedden. A készülő produkció egyébként a The Girls of Summer: The US Women’s Soccer Team and How It Changed The World című könyv regényadaptációja lesz, amihez a Netflix megszerezte a jogokat. A filmet a 3dot production cég közreműködésével Liza Chasin fogja elkészíteni, aki 2018-ban több éves firstlook szerződést kötött a Netflixel

A történet az 1990-es évek Amerikai női labdarúgó-válogatott útját fogja követni, amelyik 1999-ben egy forró nyári napon 93 ezer szurkoló előtt megnyerte a világbajnokságot egy sokáig emlékezetes döntőben Kína ellen. Az esemény jelentős médiafigyelem mellett zajlott és talán örökre megváltoztatta a női sportokhoz való hozzáállást is.

Mint emlékezetes, a 90-es években komoly lendületet kapott Amerikában a foci (a tengerentúlon most is soccer a neve), ahol inkább az NFL által világhírűvé váló Amerikai futball hódított, viszont az 1994-es labdarúgó-világbajnokság sokat változtatott a hozzáálláson: Elsőként 1995-ben újraszerveződött a profi férfi bajnokság a Major League Soccer (MLS), majd a lányok világbajnoki győzelme után (erről fog szólni a Nettflix filmje) 2001-ben útjára indult a National Women’s Soccer League (NWSL) is.

A Csoda a jégen sportdráma után ismét egy legendás amerikai válogatott életútja kerül megfilmesítésre, amit ezúttal a Netflix visz kis- és nagyképernyőre.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.