Súlyos per elé néz a Netflix az Apple egyik beszállítójától

Szabadalmi pert indított a set-top-boxokba és mobilokba gyártott wificsipekről ismert Broadcom a Netflix ellen, ami elég érzékenyen érintheti a streaming óriást.

[smartslider3 slider=”11″]

A Broadcom szerint a Netflix nyolc szabadalmát sértette meg videólejátszás és adatok továbbításának vonatkozásában. Szerintük a Netflix jogsértése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen csökkent a Broadcom csipek iránti kereslet. Tehát a Netflix által alkalmazott streaming szolgáltatások közvetlen eredményeként a hagyományos kábelszolgáltatások piaca zsugorodik, amivel jelentősen sérül a Broadcom set-top-box üzlete is.

A Variety cikke rámutat, hogy a Broadcom állítólag már tavaly szeptemberben tájékoztatta a Netflixet a kialakult jogsértésről, viszont a Netflix elutasította a Broadcom szabadalmainak licencelésére vonatkozó tárgyalásokat.

Fontos megjegyezni, hogy a Broadcom az Apple egyik fontos beszállítója. Éppen januárban kötött a két cég egy három és fél évre szóló 15 milliárd dollár értékű szerződést, amelyben a Broadcom különböző alkatrészeket biztosít az almás cég számára. Ugyanakkor ezt a két tech céget a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) perelte be szintén szabadalmi jogsértésért, amit négy év után az év elején meg is nyert. Ennek értelmében a két cégnek összesen 1,1 milliárd dolláros (340 milliárd forintos) kártérítést kell fizetnie Caltech részére, mivel a Broadcom által gyártott, az Apple eszközökbe került wificsipekkel a két cég megsértette az egyetem szabványait.

A mostani eset ugyan nem köthető az Apple-féle szabadalmi jogsértéshez, ám az viszont jól látszik, hogy a Netflix komoly per elé fog nézni a jövőben.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.