És akkor Russell Crowe becsobbant a Balatonba

Igazából egyszerűbb volna élből fikázni az Egynyári kaland című Duna sorozatot, mint előítéleteinket levetkőzve, a kevésbé kritikus énünkkel ülni a képernyő elé. Mert nézzük csak a tényeket: miért is válna sikeressé egy olyan sorozat, amelynek első évada a kutyát sem érdekelt, és egyenesen idegesítően építkezett a biztonságot jelentő klisévázra. Az…

Ilyen a földi pokol

Hogyan kezdődött a szíriai polgárháború? Mi történt Szíriában az elmúlt években? Miként jött létre az Iszlám Állam, és hogyan lett egyre nagyobb mozgástere? Az Oscar-jelölt Sebastian Junger és az Emmy-díjas Nick Quested felkavaró dokumentumfilmje hiteles képet fest a jelenlegi szíriai helyzetről. – A National Geographic dokuját mindenképpen meg fogjuk nézni,…

Éhes vagy? Tálaljuk a tartalmakat

Éhes vagy a tartalomra?: Rengeteg jó műsor közül lehet választani. Megvan annak a varázsa, hogy egy műsor időhöz van kötve. Készülsz rá, várod, hogy elkezdődjön, a kábeles csatornákon még felvezetőt is készítenek, és ezért cserébe a reklámokat is elviseled, mert jónak tűnik(vagy visszatekered úgy ahogy van). De előfordul, hogy valami…

Mit nézel? Műsorajánló

Éhes vagy a tartalomra: Rengeteg program közül lehet választani. Jól tudom, megvan annak is a varázsa, hogy egy műsor időhöz van kötve. Készülsz rá, várod, hogy elkezdődjön, a kábeles csatornákon van némi felvezető, és ezért cserébe a reklámokat is elviseled, mert jónak tűnik. De van úgy, hogy azonnal kell. Erre…

A hipszter jégkrém tényleg megbuggyant

Ki ne látta volna Guy Ritchie korszakalkotó filmjét, a Blöfföt? Na már most, ezt a jól beágyazott művet fogta meg Alex De Rakoff, és csinált belőle egy sorozatot, amely reményei szerint hűen adja majd vissza az eredeti film irányvonalát, és ezzel nézők tucatjait akarta visszarántani az ezredfordulós londoni gengsztervilágba. Elég…

Akkor végül ki fog szénné égni?

Azt hiszem, Jim Carrey neve egyet jelent a közszolgálati majomkodással. Hiába, a jó öreg Jim nem tudja abbahagyni, nekem már az Állati nyomozó kapcsán is felmerült, hogy a pasi egy jól kivitelezett komédiarobot, ahogy szájával és a szemeivel a végtelenbe grimaszol, azt nem lehet a hétköznapokban sem abbahagyni. Mostanában viszont,…

Most akarom! – hogyan tévézz korszerűen

A most akarom egy olyan kifejezéssé vált napjainkban, amely szépen megfertőzte tévénézési, és vele párhuzamosan a tartalomszolgáltatási szokásainkat is. Hiszen minden annyira gyors lett, lásd az internetet és a benne közvetített média tartalmak azonnali elérését, hogy csak idő kérdése volt, mikor lesz forradalom a kábeles (IPTV) piacon. Az nem újdonság,…

Így kell lelket adni egy magyar filmnek

Kellett már nagyon, hogy végre tökösek legyünk. És a Martfűi rém végre megcsinálta, hiszen akkorát durrantott a hazai előfizetéses kábelcsatornán, hogy szinte végig a film alatt az államat kerestem örömömben (no, meg félelmemben). Nem hittem, hogy ennyi lesz az egész. Kizárólag stream csatornákat szoktam nézni (Netflix, HBO Go, Amazon), valahogy…

Tessék, tessék Észak-Koreát

Azt hiszem elérkezett az idő, hogy a szolgálólány is terítékre kerüljön. Aki nem ismeri a sztorit, a Hulu (stream szolgáltató) sorozatot készített Margaret Atwood 1984-ben írt, A szolgálólány meséje című regényéből. A történet egy  dermesztően utópikus elgondoláson alapszik, miszerint a világon egyre kevesebb gyerek születik, mígnem a nők nagyobb része…

A pénzvilág zombi-apokalipszise

Mint egy vírus, egy gonosztól eredő halálos vírus, úgy mutatja be a A Hazugságok mágusa az évtized pénzügyi csalásaként elhíresült Bernie Madoff-botrányt a HBO legújabb produkciója. Robert De Niro, Michelle Pfeiffer főszereplésével készült, nevében önéletrajzi film azt az időszakot mutatja be, amikor a Madoff-féle pénzügyi birodalom összeomlik, és egy dúsgazdag…

Minden égtájon ellenség – Trónok harca first trailer kibeszélő

Bevallom, a Trónok harca számomra mindig több volt egy korszakos trendhez alkalmazkodott misztikumnál. Ugyan barbárként tud viselkedni a hétköznap feszes szárú öltönybe bújtatott barbáraival, ám az érzelmi kitérések annyira kifinomultak, hogy milliós tömegre tehető azon Szulejmánon edzett rajongók száma, akik társadalmi, illetve önismereti korlátokra fittyet hányva, zsebkendőt morzsolnak Cercei és…