Oszd meg a cikket másokkal is:

Ebben a cikkben megtaláljátok a tervezett hazai HBO GO tartalmakat, amik valamilyen formában már rendelkeznek megerősített augusztusi premierdátummal.

Ebben az összeállításban még nem szerepel az össze augusztusi HBO film vagy sorozat, hiszen állandóan kerülnek a műsortárba új tartalmak. Viszont ahogyan érkeznek hírek ezeknek az újdonságoknak a megjelenéseiről, a cikket folyamatosan frissítem a kibővült tartalmakkal. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a COVID-járvány miatt (vagy egyéb okból) a tervezett megjelenéshez képest is előfordulhatnak csúszások (egyre ritkábban), amiket ebben a cikkben szintén nyomon tudtok követni.

Néhány cím, amire érdemes lesz augusztusban odafigyelni:

  • Lovecraft Country S01 – Atticus Freeman a II. világháború fiatal, fekete bőrű veteránja rajong a science-fiction regényekért. Hazatérése után a barátjával, Letitiával és a nagybátyjával elindul, hogy megkeresse apját, aki rejtélyes körülmények között tűnt el. Ez azonban nem is olyan egyszerű az 50-es évek fajgyűlölettel teli Amerikájában. Útjuk túlélésért folytatott küzdelemmé válik, ahogy szembe kell szállniuk a rasszista fenyegetéssel, és a szörnyekkel, melyek mintha H.P. Lovecraft írásaiból keltek volna életre. Jurnee Smollett, Jonathan Majors, Aunjanue Ellis főszereplésével.
  • A mocsár (The Swamp, 2019) dokumentumfilm – A Freedom Caucust ultrakonzervatív republikánus képviselők alapították 2015-ben azzal a céllal, hogy hangot adjanak azon amerikaiaknak, akik úgy érzik, hogy Washington nem képviseli őket. Támogatják a nyitott, elszámoltatható és korlátozott kormányzást, az Alkotmányt és a jogállamiságot, valamint olyan politikákat, amelyek elősegítik az összes amerikai szabadságát, biztonságát és jólétét. A dokumentumfilm a lázadó csoport tagjait követi, ahogy barátokat, ellenségeket keresnek minden oldalon.
  • Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker) – A három trilógiából álló Skywalker saga befejező része, Carrie Fisher, Mark Hamill, Adam Driver, Daisy Ridley főszereplésével.

Augusztus 1

Hivatali eltávozás (Corporate Animals, 2019)

Hivatali eltávozás – magyar szinkronos előzetes #1 / Horror-vígjáték

Hivatali eltávozás magyar szinkronos előzetes / Corporate Animals HunDub Trailer Filmes ajándékok a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu Mikor lesz a mo…

Augusztus 2

A keselyű három napja (Condor) S01

CONDOR – Official Trailer

A young CIA analyst Joe Turner, whose idealism is tested when he joins the CIA hoping to reform it from within but stumbles onto a terrible but brilliant pla…

Annabelle 3 (Annabelle Comes Home, 2019)

Annabelle 3 – Hamarosan az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Árnyék (Shadow, 2019)

SHADOW Trailer (2019) Zhang Yimou

SHADOW Trailer (2019) Zhang Yimou With SHADOW, director Zhang Yimou (HERO, HOUSE OF FLYING DAGGERS) once again pushes the boundaries of wuxia action to creat…

Augusztus 3

Kvíz- show

Augusztus 4

Otthon (Finn változat)

Otthon (Finn változat) – Hamarosan az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Augusztus 5

A mocsár (The Swamp, 2019) dokumentumfilm

The Swamp (2020): Official Trailer | HBO

The Swamp provides a look behind the curtain of Washington politics by following three renegade Republican Congressmen over the course of a pivotal year in p…

Augusztus 7

Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker, 2019)

Star Wars – Az új filmek érkeznek az HBO GO-ra

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Aki bújt (Ready or not, 2019)

Aki bújt (18) – hivatalos szinkronizált előzetes

Az AKI BÚJT főszereplője egy ifjú ara, akinek csatlakozva újdonsült férje vagyonos, különc családjához, a tradíciók szerint részt kell vennie egy játékban – …

Halálkunyhó (Dead Shack, 2017)

DEAD SHACK – Trailer

DEAD SHACK available on iTUNES https://itunes.apple.com/ca/movie/dead-shack/id1289344458 Score by DASHUMANS.com

Augusztus 8

Vagy így, vagy úgy S01 (HBO Spanyolország)

Személyes háború (A private war, 2018)

A Private War Trailer #1 (2018) | Movieclips Trailers

Check out the official A Private War Trailer starring Rosamund Pike! Let us know what you think in the comments below. ► Buy Tickets to A Private War: https:…

Családi Románc Kft (Family Romance LLC, 2019)

Family Romance, LLC – Teaser Trailer (2019)

Genre: Drama Directed by Werner Herzog Writing credits: Werner Herzog Starring: Mahiro Tanimoto, Ishii Yuichi Produced by Roc Morin Production company: Skell…

Augusztus 9

Artemis Fowl (2020)

Disney’s Artemis Fowl | Official Trailer

Remember the name. It’s Fowl. #ArtemisFowl. Disney’s “Artemis Fowl,” based on the beloved book by Eoin Colfer, is a fantastical, spellbinding adventure that …

Honey boy (2019)

Honey Boy – Official Trailer | Amazon Studios

From a screenplay by Shia LaBeouf, based on his own experiences, award-winning filmmaker Alma Har’el (Bombay Beach, LoveTrue) brings to life a young actor’s …

Oda megyek, ahová te. (I’ll go where you go, 2019)

I’ll Go Where You Go / J’irai où tu iras (2019) – Trailer (English Subs)

Directed by : Géraldine Nakache Produced by : Nord-Ouest Films, Mars Films Genre: Fiction – Runtime: 1 h 40 min French release: 02/10/2019 Production year: 2…

Augusztus 10

Hammer (2019)

HAMMER Official Trailer (2020) Will Patton, Crime Movie

HAMMER official trailer. © 2020 – Vertical Entertainment

Augusztus 12

Hupikék törpikék 2. (The Smurfs 2, 2019)

Augusztus 14

Méltóság (Dignity) S01

DIGNITY Trailer

The Germanic cult ‘Colonia Dignidad’ abused children, tortured and killed prisoners in its secret compound. Now, with Chilean dictator Pinochet gone, Leo Ram…

Durr, Durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang)

Augusztus 15

Légió (Legion) S03

Legion Season 3 | Official Trailer

There’s no time like the present. Or the past. Or the future. The final season of Legion premieres Mon. Jun. 24 on FX Networks. ► Subscribe to Marvel: http:/…

Addams Family – A galád család (The Addams Family, 2019)

Addams Family – A galád család – Hamarosan az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Egy láthatatlan élet (The Invisible Life of Eurídice Gusmao, 2019)

Invisible Life – Official Trailer | Amazon Studios

Rio de Janeiro, 1950. Eurídice, 18, and Guida, 20, are two inseparable sisters living at home with their conservative parents. Although immersed in a traditi…

Augusztus 16

Bloodshot (2019)

Jumanji – A következő szint (Jumanji: The Next Level, 2019)

Jumanji: A következő szint – Hamarosan az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Augusztus 17

Lovecraft Country S01

Lovecraft Country – Új sorozat hamarosan az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Irány délre (Goin’ South)

Augusztus 21

Übergáz (Stuber, 2019)

Übergáz (16) – hivatalos szinkronizált előzetes #2

Honnan ismeritek egymást? Egy fergeteges akcióvígjáték Dave Bautista és Kumail Nanjiani főszereplésével július 11-től a mozikban! Web: http://www.forumhungar…

Augusztus 22

Kémesítve (Spies in Disguise, 2019)

Kémesítve (12E) – hivatalos szinkronizált előzetes #2

Megmentik a világot… röptükben! 2019 decemberében a mozikban! Facebook: https://www.facebook.com/FilmKockak/ Instagram: https://www.instagram.com/film.kock…

Super 8

Augusztus 23

Kszi, Simon (Love, Simon, 2018)

Kszi, Simon (12) – hivatalos szinkronizált előzetes

Mindenkinek jár egy első szerelem. A #KsziSimon már a mozikban! Web: http://www.forumhungary.hu/kszi-simon/ Facebook: https://www.facebook.com/FilmKockak/ In…

Macska a falban 8cat in the wall, 2019)

CAT IN THE WALL Official Trailer

CAT IN THE WALL tells the true story of how a cat, stuck in a wall, changes the lives of aspirational Bulgarian migrants, benefit fraudsters and gentrified B…

Augusztus 24

Beavatási eskü (The vow) dokumentumfilm-sorozat

Augusztus 26

Drew Michael – stand-up

Drew Michael (2018) Official Trailer | Stand-Up Special | HBO

Drew Michael (2018) Official Trailer | Stand-Up Special | HBO

Augusztus 29

Pajzán kíváncsiság (Curiosa, 2018)

Curiosa (2019) – Trailer (French)

Directed by : Lou Jeunet Produced by : Curiosa Films Genre: Fiction – Runtime: 1 h 45 min French release: 03/04/2019 Production year: 2018 Paris 1895. Pierre…

Bajos csajok

Augusztus 30

Lucy az égen (Lucy in the Sky, 2019)

LUCY IN THE SKY | Official Trailer | FOX Searchlight

In LUCY IN THE SKY, Natalie Portman plays Lucy Cola, a strong woman whose determination and drive as an astronaut take her to space, where she’s deeply moved…

A halhatatlan (The Immortal, 2019)

L’Immortale (2019) – Trailer Ufficiale

Un film di e con Marco D’amore. Dal 5 Dicembre al Cinema. Il corpo di Ciro sta affondando nelle acque scure del Golfo di Napoli. E mentre sprofonda sempre pi…

#Betekintő #HBOGO #HBOZóna