76 millió ember nézte legalább két percet a The Witchert decemberben

A Netflix 2019. negyedik negyedéves beszámolója mellett közölte a The Witcher (Vaják) első évadának hivatalos adatait is.  Ezek alapján az új fantasy sorozatot 76 millióan látták „háztartásokra bontva” , így ez lett  a Netflix történelmének legnézettebb első évados sorozata.

Ez az adat már egy új eljárásra épül, leváltva az eddig használt metodikát, amely arra épült, hogy valaki egy bizonyos sorozat egyetlen epizódjának 70 százalékát megnézte. Az új számítás alapján mindenkit belevesznek, aki legalább két percet nézett a kiválasztott sorozatból, persze ezen sokáig fognak még vitatkozni, hogy mennyire mutatja a valóságot ez az új meghatározás. Mivel a streaming műsornézés folyamatosan keresi saját mérőszámait, amik a legjobban megfelelnek az eddig megszokott televíziós kutatáshoz, környezethez, ezért talán nem is ez lesz a nagy kőbe vésett mérőszáma, mindenesetre azt jól mutatja, mennyire sikeres egy film vagy sorozat. A Netflix szerint a BBC iPlayer és a YouTube is hasonló eljárással dolgozik.

A streaming óriás azt is bejelentette, hogy Michael Bay által rendezett, Ryan Reynolds főszereplésével futó Six Uderground – Hatan az alvilágból című filmet 83 millióan nézték az első négy hetében (a cég új mérőszámának felhasználásával). Összehasonlításképpen a sokat reklámozott The Irishman (Az ír) az első hónapjában mindössze 40 milliós nézettséget tudott elérni, azt viszont nem tudni, hogy ezt melyik rendszer alapján határozták meg.

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.