Ezek idén a Netflix legkedveltebb sorozatai – Top20

Az év végéhez közeledve egyre gyakrabban fogunk belefutni streaming összegzésekbe, hogy mik voltak 2019 legnépszerűbb, legnézettebb, legjobb filmjei vagy sorozatai a különböző platformokon és szolgáltatóknál. Az Insider internetes portál a TV Time adatait felhasználva elkészítette 2019 legnagyobb figyelmet kapott Netflix sorozatainak a 20-as listáját, amit itt a Műsoronnál némileg kiegészítettünk, amit külön bónuszként a hazai tapasztalatok alapján hozzáírtunk.

Fontos azonban tudni, hogy ez a lista 2019 november eleji adatokból építkezik, tehát elvileg A korona (The Crown) még nem szerepel benne, mi azért az említett pluszként hozzáadtuk, mivel a Netflix legtöbbet díjazott sorozata mindenképpen helyet követel magának valamennyi összesített toplistán. Ha viszont új Netflixezőként tekintünk erre a listára, akkor sok érdekes dolggal találkozhatunk. Egyrészt, hogy szinte valamennyi cím már megkapta saját magyar címét – ez részben a teljes magyar lokalizációnak köszönhető-, és jónéhány rendelkezik szinkronos elérhetőséggel, ami egy jó kiinduló alap lehet bárki számára.

Íme a Top 20:

20.  Glow 3. évad

19. Love, Death, & Robots 1. évad

18. Halott vagy (Dead to Me) 1. évad

17. Meleg szemmel (Queer Eye) 4. évad

16. Te (You) 1. évad

15. Grace és Frankie (Grace and Frankie) 7. évad

14. Hormonokkal túlfűtve (Big Mouth) 3. évad

13. A farm (The Ranch) 7. évad

12. Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya (Mindhunter) 2. évad

11. A kijelölt túlélő (Designated Survivor) 3. évad)

10. Fekete tükör (Black Mirror) 5. évad

9. Dél-kaliforniai diéta (Santa Clarita Diet) 2. évad

8. Sabrina hátborzongató kalandjai (Chilling Adventures of Sabrina) 2. évad

7. Marvel’s Jessica Jones 3. évad

6. Az Esernyő Akadémia (The Umbrella Academy) 1. évad

5. Marvel- A megtorló (Marvel’s The Punisher) 2. évad

4. 13 okom volt (13 Reasons Why) 3. évad

3. Orange Is the New Black 7. évad

2. Lucifer az Újvilágban (Lucifer) 4. évad

1. Stranger Things 3. évad

Bónusz (szerintünk):

2. Sötétség (Dark) 2. évad

3. A korona (The Crown) 3. évad

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.