Netflix, HBO vagy maradjon kábeltévé?- segítünk dönteni!

Oszd meg a cikket másokkal is:

Amikor megkérdezik tőlem, hogy melyik nálunk is elérhető streaming szolgáltatót ajánlom, nehéz döntés előtt állok. Azért sem könnyű bármelyiket is első helyre állítani, hiszen egyelőre még mindkettő rohadt jó dealnek tűnik. A HBO GO és a Netflix jelenleg még inkább kiegészítik egymást, és ha majd megjelenik a Disney és az Apple, akkor is inkább kettő vagy három szolgálatóban kell gondolkodni.

Persze ettől függetlenül két konkurens szolgáltatóról beszélünk, két különböző online műsortárral (bár van minimális átfedés, pl. Agymenők) és az országra jellemző árérzékenység okán még nem tartunk ott, hogy tömegek vállalnának havi 4-5 ezrest streamingre, így jogossá válik, hogy végül melyiket.

Erre talán a legjobb mód, ha összevetjük, hogy mire van ma igény Magyarországon, milyen környezetről is beszélünk az online tartalomfogyasztás egyre nagyobb piacán, és a lehetséges új piaci szereplők miként befolyásolják a felhasználók igényeit.

Mire van igény Magyarországon?

Nos, ez talán a legnehezebb, hiszen igény már öt évvel ezelőtt is lett volna a Netflixre, emlékszem, hogy számos fórumon és televíziós közegben kérdezték egymástól az emberek, hogy mi lesz a Netflixel (mikor lépi át az ország és régiós határt), amikor a HBO GO már itthon bőven létezett. Mivel a HBO szépen fokozatosan építette fel a ma is létező szolgáltatását, így az embereknek bőven lett volna idejük belerázódni a streaming kényelmi jellegébe, de a többségnél ez valahogy mostanában tudatosult, és elkezdték érteni, hogy ez milyen marha jó dolog, és akkor ott ez a „szupersztár” Netflix is, próbáljuk ki (logikusan mindkettőt).

Aztán jött a felismerés, hogy ez a terjeszkedős buli a Netflixnek így elsőre nem igazán éri meg (amit valószínűleg már a kezdetek kezdetén is tudtak). Mert 2016 január elején, amikortól már nálunk is trükközés nélkül elő lehetett fizetni a legnagyobb streaming szolgáltatóra, a dolog inkább hasonlított a 90-es évek elején tomboló VHS alámondásos korszakára, hogy bár létezett a szalag (jelen esetben a platform angol felülete), hogy a tartalmakat magyar felirattal lehessen nézni, különböző (újra) trükközésre volt szükség (pl. SubFlix). És ne feledjük, eközben a HBO GO egyre jobb alternatívának bizonyult, rá egy évre már közvetlen előfizetéssel is elérhetővé vált, ami voltaképpen elmozdította a párhuzamos prémium HBO csatorna bűvköréből, és olcsó mégis kiváló streaming lehetőséget biztosított a magyaroknak.

Ez nem vicc, hiszen ha jobban belegondolunk, a HBO streaming ajánlata tényleg kihagyhatatlan deal. Ennyi pénzért (szolgáltatón kívül havi 1490 Ft) ilyen méretű és minőségű online műsortárat máshol nem igazán kapnánk, és szinte valamennyi eszközön elérhető. Ehhez képest a Netflix legolcsóbb változata majd egy ezressel drágább (havi 2490 Ft) és még csak nem is full HD (na jó, olykor a HBO is necces felbontással rendelkezik). Ugyanakkor mára jutottunk el odáig, hogy a Netflix még teljes magyar lokalizáció nélkül is kezdi megérni az árát, hiszen egyre több szinkron és feliratot pumpálnak hozzá, és a háttérben lázas munka zajlik, hogy az őszi (vagy tél eleji) debütálásra behozzák néhány éves lemaradásukat.

Ha minden a tervek szerint zajlik, és a Netflix valóban néhány hónap múlva a románhoz vagy netán a lengyelekhez hasonló szolgáltatást tesz le a magyarok asztalára (inkább beszéljünk mobilról, laptopról és okostévéről), akkor sem biztos, hogy annyira nagyon választás elé kényszerülünk. Persze minden pénztárca és elszánt szórakozás kérdése, de ahogyan a hazai hagyományos (kábeles) tévézés kezd egyre okafogyottabbá válni, és a nézettségi adatok inkább hasonlítanak egy napközis úttörőtábor rejtett kamerás felvételéhez (a reklámok alatt egy pacalpörölt is elkészül), úgy robban be a köztudatba a felismerés, hogy jó és közönségszórakoztató anyagokat a digitális térben, vagyis online műsortárban kell keresni, kötöttség és reklámok nélkül.

Ebből eredően azt szoktam mondani, hogy a jövőben célszerű a képernyő előtti szórakozást okosan megtervezni, mert akkor minden bele fog férni. Hiszen ha csak pénztárca kérdése lenne a dolog, akkor a streaming javára érdemes a hagyományos televízió költségét csökkenteni, amire a brutális verseny miatt bőven van lehetőségünk.

Jelenleg egy Netflix és HBO GO előfizetés együttesen legolcsóbban 3980 FT-ért érhető el, de egy ezressel drágábban már a család összes tagja zsebre vághatja a Trónok harcát és a Stranger Things-et akár egyszerre is. Mivel egyre több UltraHD tévét értékesítenek a kereskedők, így a Netflix Prémium csomagja végre olyan képminőségű műsorokat biztosít, amitől garantáltan sokaknak leesik az álla, és lelkesen hívják majd mozizni a haverokat. Hiszen munka utáni (esetleg közbeni) szórakozásról beszélünk, és a két streaming szolgáltató ezt a kimagasló szórakozást biztosítja, egyre szélesedő kínálattal.

A mobilokról már nem is beszéltünk, hiszen egyre nagyobb és egyre jobb képminőségű mobilokkal szaladgálunk a zsebünkben, amire egy érintéssel akár több hónapra elegendő filmet vagy sorozatot varázsolhatunk, amit akár internet nélkül is megnézhetünk.

Aztán ilyen-olyan módon, de a magyar piacra is beteszi a lábát a médiaóriás Disney és az Apple dedikált platformjával, ami szintén a lineáris tévézésből csíp le magának előfizetőket, és valószínűleg az árak is ebben a szegmensben fognak mozogni, hogy egy vállalható határig 2-3 szolgáltató kényelmesen elférjen.

Szóval nehéz eldönteni, hogy melyiket érdemes választani, hiszen amíg a HBO a minőségi sorozataival elsőrangú és kihagyhatatlan prémium tartalmakat nyújt előfizetőinek, addig a Netflix is szépen szállítja az igényes filmeket és sorozatokat, ráadásul egyre bővülő műsortára kezd hasonlítani egy hétköznapi értelembe vett csatornához, van kvíz, reality, dokumentum és stand-up műsor, a prémium kontentjeivel pedig már bőven képes felvenni a versenyt a legnagyobbakkal is.

Ha mégis érdekelne, hogy a HBO GO vagy a Netflix miben erősebb, itt egy videós segítség:

Oszd meg a cikket másokkal is:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.