Második évadot kapott Will Smith sorozata

Jeff Goldblum, Gordon Ramsay, Bear Grylls és Neil deGrasse Tyson is új műsorral jelentkezik!

2019 tavaszán új évaddal folytatódik a csatorna eddigi legnézettebb sorozata, a négy Emmy-díjjal kitüntetett Kozmosz: Történetek a világegyetemről, melyet világszerte több mint 135 millióan láttak. A széria producere, írója és rendezője ezúttal is Ann Druyan, műsorvezetője pedig Neil deGrasse Tyson.

will1.jpg

A világhírű asztrofizikus emellett a Sztárok és csillagok (Star Talk) című beszélgetős műsorát is folytatja. A csatorna berendelte az idei év sikersorozatának, a Will Smith műsorvezetésével készült Volt egyszer egy bolygónak második évadát is, melynek rendezője az első szériához hasonlóan az Oscar-jelölt Darren Aronofsky.

 goldbum1.jpg

Az Oscar- és Emmy-díjra jelölt Jeff Goldblum is műsort kapott a csatornán. A National Geographic Studios által készített:

The Curiosity of Jeff Goldblum 

A 12 részes sorozatban az ismert színész világkörüli útra indul, hogy egészen hétköznapi dolgok mögött rejlő, egyáltalán nem hétköznapi történeteket kutasson fel. Számos egyszerűnek tűnő, a mindennapjaink részét képező tárgynak ugyanis meglepő eredete van, vagy olyan tudományos háttere, mely messze túlmutat az adott dolgon, sőt akár a jövőnkre is hatással lehet. A 30 perces epizódokban Goldblum megdöbbentő összefüggésekre mutat rá, látványos kísérleteket végez, és neves szakértőkkel beszélget.

ramsey1.jpg

A felfedezést, a kalandot és a gasztronómiát egyesíti Gordon Ramsay.

Gordon Ramsay:Uncharted 

A Studio Ramsay által készített szériában a népszerű séf a világ izgalmas és különleges tájaira látogat, hogy a helyi embereket, szokásokat és ízeket megismerje. Valamennyi epizódnak három fontos összetevője van: ismerkedés a helyi ételekkel a konyhaművészet lokális sztárjai segítségével; nyomozás olyan tradíciók, szokások és szórakozási formák után, melyek máig ismeretlenek a külvilág számára; valamint próbára tenni Ramsay főzőtudását a helyi szakácsművészet nagyágyúi ellenében.

hostileplanet1.jpg

A neves kalandor és túlélő Bear Grylls lesz a műsorvezető-narrátora a National Geographic új hatrészes dokumentumfilm-sorozatának.

Hostile Planet

A széria megdöbbentő közelségből mutatja be a vadállatok túlélésért vívott harcát átalakulóban lévő élőhelyükön. A vadonban többek közt erdőtüzek, hóviharok, aszályok és heves esőzések nehezítik az állatok életét, melyek egy része képtelen megküzdeni az akadályokkal, mások előtt azonban új lehetőségeket nyitnak ezek a természeti csapások.

Továbbá minisorozatokben sem lesz hiányunk 2019-ben.

a The Hot Zone (Halálzóna) képezi alapját a Nat Geo új minisorozatának, amely a halálos Ebola vírus eredetének és elterjedésének történetét meséli el. A drámai sorozat egyik főszereplője az Emmy- és Golden Globe-díjas Julianna Margulies lesz.

A Valley of the Boom pedig az 1990-es évekbe repíti majd a nézőket, és a Szilícium-völgy példátlan technológiai fellendülését mutatja be. A drámai gyorsaságú fejlődésnek azonban mellékhatásai is voltak, sőt, a felívelést bizonyos területeken hasonlóan gyors és váratlan zuhanás követte. A kétszeres Emmy-díjas Bradley Whitford, Steve Zahn és Lamorne Morris főszereplésével készült új sorozat lebilincselő stílusban tárja elénk a fejlődés csúcsait és völgyeit.

Képek:National Geographic

Teszett a cikk? Csatlakozz a Facebook oldalhoz, kövess Twitteren vagy a Google Hírekben is, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról.

Leave a Reply